Bár az új Volkswagen Touareg szabadidő-autó, a német ABT úgy véli, nem az autó terepjáró képességeit érdemes fejleszteni, sokkal inkább a német autópályákon előnyt hozó részleteket. Egy 2,5 tonnás járműnél kell is a teljesítmény, ha jó dinamika az elvárás. Ezért kezelés alá vonta a német műhely a nagy testű járgány motorjait.


Elsőként a dízelek estek át a teljesítménykúrán. A gyárilag 240 lóerős, 3,0 literes TDI-hez kétféle változatot is kidolgoztak, a Power és a Power S elnevezésűeket. Előbbi esetben a teljesítmény eléri a 282 lóerőt, miközben a nyomaték az eredeti 550 helyett 580 newtonméter. Utóbbinál pedig már 310 lóerő és 610 Nm a releváns számok.  

A V6-oson túl a V8-as motorhoz is kérhető módosítás, ez esetben 340-ről 385 lóerőre emelkedik a teljesítmény a fedélzeti számítógép átprogramozása nyomán. A maximális nyomaték pedig szántáshoz is elég, az eredeti 800 Nm helyett 870-re nő.

Mindezt ügyesen rejtegeti a Touareg, tekintve, hogy az ABT csak visszafogottan dolgozta meg a terepjáró külsejét. A legfeltűnőbb újdonság a 22 colos kerekek használata, de a szemfülesek észrevehetik az új hűtőmaszkot, hátsó szárnyat és szoknyát. Emellett a négycsöves kipufogó is az ABT munkája.

Mindezért nem is feltétlenül kell Németországig autózni, hiszen nálunk is van Abt kirendeltség.