A Paul Ricard versenypályán bemutatkozott az új Lancia Stratos. Az autónak semmi köze a Lancia-gyárhoz, a modell feltámasztását egy magánember, Michael Stoschek finanszírozta saját kedvtelésére. Az eredmény azonban kiváló.


Az alapokat a Ferrari F430-as adja, átvették az olasz sportkocsi vázát, motorját, hajtását, de mindegyiken módosítottak. Mértékkel. Az eredetinél rövidebb vázba a korábbinál erősebb motor került. Az 1247 kilós autót (-200 kg a Ferrarihoz képest) 4,3 literes V8-as gyorsítja, amely itt 540 lóerős, az 50 lóerőnyi pluszteljesítményt a kipufogó átalakításával érték el.

Mindössze 3,3 másodperc alatt gyorsul százra az új Stratos, míg egy 0-200 km/órás sprint megvan 9,7 másodperc alatt. Ez nemcsak az erősebb motornak, de a módosított végáttételnek is köszönhető, de pont emiatt van az, hogy az autó végsebessége kisebb, mint a donoré, a Stratos “csak” 274 km/órára képes.

Eredetileg mindössze két darabot terveztek a Pininfarina által tervezett és gyártott autóból, de végül Stoschek engedélyt adott további 25 gyártására. Egy-egy autó ára 500-600 000 euró (140-170 millió forint).

A bemutatón ott volt Bernard Darniche korábbi raliversenyző is. A francia pilóta több győzelmet is szerzett a Lancia Stratos HF-fel a rali-világbajnokságon. Ki is próbálta a kocsit, ami tetszhetett neki, mert az eseményről készült videón lelkesen gratulál Stoscheknek.