A Porsche 911 következő generációjába, amely 2011 végén mutatkozik be, bekerül a hibrid hajtás. Várhatóan egy-egy villanymotor pörgeti majd az első kerekeket, miközben a boxermotor ereje jut a hátsóknak. A Porsche elektromos 4×4-ese kisebb üzemanyag-felhasználással üzemeltethető, miközben a vezetési élmény még jobb is, mint a hagyományos összkerékhajtás esetében.

Az első kerekeket hajtja a villanymotor

Az első kerekeket hajtja a villanymotor


A technológia már kész van, ebben az évben egy 911 GT3 R Hybrid modellben tesztelte a Porsche hosszú távú versenyeken, ahol a normál fejlesztési időnél hamarabb kaphattak visszajelzéseket a hibákról. A versenyautó hátuljában 480 lóerős benzinmotor bújt meg, míg elöl két, egyenként 82 lóerős villanymotor segített. Az energiát lítiumion akkumulátor biztosítja villanymotoroknak, amelyek fékezési fázisban generátorként működve áramot táplálnak vissza.

Nem a Porsche az első, aki egy ilyen rendszerben gondolkodik, hiszen a Lexus hibrid szabadidő-autóiban jó ideje így működik a 4×4, azzal a különbséggel, hogy ott a hátsó tengelyt hajtja villanymotor. Vagyis a Toyota már évekkel ezelőtt megcsinálta, az Audi viszont általánossá teheti az új típusú négykerék-hajtást.  

A Volkswagen konszern 4×4-es márkája is dolgozik a hibrid hajtáson. Legutóbbi villanyautó tanulmányai között volt olyan, ahol a hajtást négy, a kerekek mögé szerelt villanymotor biztosította, bemutatva a quattro következő generációját. Ebben az esetben a számítógép még tökéletesebben reagálhat az adott helyzetre, útviszonyokra az egyes kerekekre az akkor szükséges nyomaték biztosításával.

Nem a Porsche Carrera 4 lesz az első Porsche az új hajtással, az csak 2013-ban kerül piacra, azt megelőzve már 2012-re elkészül ezzel a technikával a német gyár új sportkocsija, a 918 Spyder. A leggyorsabban azonban az Audi küldi utcára a technikát a 2012-re elkészülő széria e-tronnal. Később viszont az Audi széles kínálatában általánossá válhat.