A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alacsony díja előnyös a fogyasztóknak, de a túl alacsony díj a szolgáltatás minőségét csökkenti – mondta Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.


Hozzátette, a MABISZ november elején indítja el azt az internetes kgfb-kalkulátorát, amellyel mindenki kiszámíthatja a biztosítóknál a díját. A főtitkár szólt arról is, hogy a MABISZ – osztrák és német mintára – feladatának tekinti a fogyasztóvédelmet is, ezért nyitotta meg szeptember elején az ügyfélszolgálati irodáját.

Megyeri Gábor, a MABISZ gépjármű tagozatának elnöke az elmúlt 5 év számaival mutatta be a biztosítási piacot: míg 2005-ben 3,7 millió autót biztosítottak, addig az idén a számuk 4,1 millióra emelkedett. A díjbevétel 122 milliárd forintról 129 milliárdra nőtt, az átlagdíj viszont 32 510 forintról 31 330 forintra csökkent.

A tagozati elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő év elejétől az esedékességtől 60 napról 45 napra csökken az az idő, ameddig az ügyfél a szerződés megszűnte nélkül fizetheti ki a díjat. A MABISZ javasolta a jogalkotóknál a 60 napos türelmi idő visszaállítását.

Közölte, aki a mostani kampányban biztosítót vált, annak a meglévő szerződését úgy kell felmondania, hogy a levél december 1-jén éjfélig megérkezzen a biztosítóhoz. Az új szerződést pedig december végéig kell megkötni.

Forrás: MTI