Szombaton ismerhetjük meg a biztosítók 2011-re meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit. A négymillió autós kegyéért versenybe szálló tizennégy biztosító egyelőre féltve őrzi titkait, ám a piacot figyelő szakértők számára már most jó eséllyel megbecsülhető az egyes szereplők várható stratégiája. Ezeket az információkat összegezte a kotelezo.hu.


“Az idei kampányban várhatóan a tavalyihoz hasonló számú autós (1,5 millió) köt új kötelező biztosítási szerződést – ad előrejelzést Lantos Lóránt, a portál vezetője. A kötési kedvet idén két tényező erősíti majd: egyrészt az újonnan belépő, illetve visszatérő biztosítók által generált árverseny, másrészt a köbcenti helyett kilowatt alapon bevezetendő kategorizálás. Ez utóbbi ugyanis az autósok negyedét sorolja a korábbitól eltérő kategóriába.”

Az átkötések tavalyi számának megismétlődése valójában jelentős növekedést takar, ugyanis az idén mintegy 10 százalékkal kevesebb autós érintett a kampányban: ők azok, akik év közben kötöttek kötelezőt 2010-ben vásárolt járművükre, és legközelebb 2011 folyamán nyílik lehetőségük a váltásra.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ajánlásokat fogalmazott meg, amelyekkel igyekezett csökkenteni a biztosítói trükkök lehetőségét és az ügyfelek számára átláthatóbb díjtarifákat kikényszeríteni.  


Nem lesz ezután az ügyfélajánlás után nyújtott díjkedvezmény. A biztosítók mintegy fele alkalmazott olyan kedvezményeket is, amelyek a díjtarifában nem, csak a honlapjaikon jelentek meg, csökkentve az ügyfelek tájékozódási lehetőségeit (ezek többsége valamilyen szervezet tagságához volt köthető). Ez a gyakorlat szintén megszűnik.

Számos olyan kedvezmény is eltűnik, amely feltételeinek teljesítését az ügyfél nem befolyásolhatta. Ám a legszembetűnőbb változás az, hogy a meglévő ügyfelek számára sem lesz elegendő az előző időszak díjaihoz kapcsolódó szorzószámokat közölni ahhoz, hogy az ügyfél maga számolja ki jövő évi díját arra az esetre, ha marad biztosítójánál. Vagyis a meglévő ügyfeleknek is jár ugyanaz a kedvezmény, mint az újaknak.

A kotelezo.hu portál szerint négy biztosító szerezhet legtöbb ügyfelet, az Allianz, az Astra, a Genertel és a Wabard folytat várhatóan agresszív árversenyt.

Forrás: Kotelezo.hu