Akciót hirdetett az Emberibb Parkolásért Mozgalom (EMPAMO) és a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete (KDOE). A “Parkolj a vörösiszap áldozataiért” akcióban levélben kérte fel a parkolási cégeket, az önkormányzatokat, hogy adakozzanak a parkolási közpénzeinkből a károsultak javára.

Mint fogalmaznak: “Úgy gondoltuk, egyszer az életben a feneketlen zsebek betömése helyett jó célokat is szolgálhatna a sarcként beszedett parkolási pénzünk! Hogy jótékonysági akciónk hiteles legyen, és a pénz szakértők kezébe kerüljön, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet csatlakozott hozzánk. Hogy akciónk eredményesebb legyen, vasárnap 17-én 14-19 óra közt a segélyszervezet egy perselyével a Nyugati téri parkolóba is kimegyünk gyűjteni.”

A Levél:

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Igazgató Úr!

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom / EMPAMO /, a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete / KDOE / , a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével “Parkolj a vörösiszap áldozataiért” akciót hirdet. Ebben az akcióban felkérünk mindenkit – de főleg a parkolási cégeket és a területileg illetékes önkormányzatokat – hogy néhány órai, illetve a cégek pár napi parkolási bevételüket, vagy a parkolásra fordítandó összegüket ajánlják fel a vörösiszap áldozatainak megsegítésére.

Mint azt tudjuk a hírekből, Veszprém megyében az alumínium-gyártás melléktermékeként keletkezett maró vörösiszap a zagytározó átszakadása miatt 9 ember és sok háziállat életét követelve, emberek százainak mosta el az otthonát, élete munkáját és pusztította el a helyi környezet élővilágát! Úgy véljük az egész évi, kb. 250 munkanapnyi parkolási közpénzből pár napi bevétel nélkülözhető egy ilyen humánus cél érdekében, és az általában közfelháborodás tárgyát képező fizetőparkolás társadalmi elfogadásának is jót tenne ez az adakozás.

Azért, hogy az erre a célra szánt pénzek valóban ésszerűen és hitelesen jussanak el a rászorulókhoz, pénz kezelésére és a károsultakhoz történő eljuttatására a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet kértük fel. Tisztelettel kérjük a felajánlott összegeket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet számlaszámára eljuttatni: 11705008-20464565 Akinek nem áll módjában átutalás lebonyolítása, csekket is kérhet a következő telefonszámokon: 205-3955,   06-30-633-06-78 vagy e-levélben: segelyszervezet@segelyszervezet.hu empamo.alelnok@freemail.hu

Az átutaláson, illetve a csekkeken kérjük a megjegyzés rovatban feltüntetni a cég és az akció nevét: ” Parkolj a vörösiszap áldozataiért ” vagy rövidítve ” P.V.Á.” A segélyszervezet honlapján 250.000-forintnál nagyobb összeggel adakozók névét közzé tesszük. Aki inkognitóban kíván maradni, az a megjegyzés rovatba csak az akció nevét írja be! Előre is köszönjük, hogy segített a rászoruló honfitársainkon!

Budapest, 2010-10-13

Tisztelettel: Emberibb Parkolásért Mozgalom  06-30-633-06-78 Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete  Magyar Ökumenikus Segélyszervezet www.segelyszervezet.hu