2010 eddig eltelt időszakában (január-szeptember) 37 807 személygépkocsit adtak el magyarországi importőrök, ez 41,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – olvasható ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) adataiból. A magyarországi forgalomba helyezés száma 32 421 darab volt, 33,8 százalékkal kevesebb, mint 2009 első kilenc hónapjában.


A különbség a külföldre eladott autókban keresendő, ami láthatóan tetemes mennyiséget (5386 db) tesz ki, az eladások 14 százaléka elhagyja az országot.

Az összesített értékesítések alapján az idén az első 9 hónapban a Volkswagennek volt a legnagyobb, 13,1 százalékos piaci részesedése, azt követte a Ford 12,2, majd a Skoda 11,9 százalékkal. Tavaly január-szeptemberben az első helyen a Suzuki szerepelt 17,7 százalékkal, azt az Opel követte 9,9, majd a Ford jött 9,6 százalékkal.

A forgalomba helyezés, vagyis a magyar rendszámot kapott autók alapján a sorrend: Ford, Škoda, Opel volt az idei év első kilenc hónapjában. A Ford gyakorlatilag a válság kirobbanása óta áll az élen, a Škoda pedig soha sem volt még ilyen előkelő helyen. A cseh autógyár mostanra eladta teljes idénre tervezett készletét, a gyártól erre az évre már nem kapnak autót, aki most rendel, az januárban, februárban veheti át autóját.