Nem sikerült befektetőt találni a General Motors (GM) által felszámolásra ítélt antwerpeni Opel-üzem továbbműködtetésére, így az 1200 dolgozót foglalkoztató termelő részleg az év végéig bezár – közölte hétfőn a német Opel Művek belgiumi képviselete.

Az amerikai GM-csoporthoz tartozó Opel hónapokkal ezelőtt gazdaságossági megfontolásokra hivatkozva úgy döntött, hogy felszámolja a legnagyobb flamand városban található üzemét, amelyet még 1924-ben alapítottak. Fénykorában a telephelyen 7 ezer munkás dolgozott. Az utóbbi években különböző Astra modelleket gyártottak itt, külföldi értékesítésre.

Az Opel közös munkabizottságot hozott létre a flamand kormánnyal, hogy módot találjanak minél több alkalmazott máshol történő foglalkoztatására. Egy ideig azt sem zárták ki, hogy jelentkezik valamilyen befektető, aki fenn tudná tartani a termelést az üzemben, de az ebbe vetett remények szeptember végén elszálltak, így a cég most közölte: az év végéig felszámolják az üzemet.

Mindez része az Opel átalakítási tervének, amelyben nemcsak leépítés, de gyártásáthelyezés is szerepel, ennek megfelelően például hazánkban kibővül a motorgyártás.

Forrás: MTI