Sebastien Loeb és Daniel Elena nyerte a tegnap zárult Francia-ralit, a rali-világbajnokság 11. futamát.  Ez volt a páros hatvanadik győzelme a WRC-sorozatban, amely egyben a hetedik világbajnoki címet hozta el számukra. A hétvégét a Citroën számára Dani Sordo második helye és az ezzel megszerzett konstruktőri bajnoki címe tette teljessé.

Loeb mintegy 300 000 szurkoló előtt teljesítette a háromnapos versenyt, amelynek utolsó szakaszát Haguenauban, a francia pilóta szülővárosában rendezték. A szakaszt bekamerázták, így nemcsak a helyszínen szurkolók, de a francia tévé közvetítésének köszönhetően sokkal többen láthatták élőben Loeb címvédését.

Videók Loeb győzelméről:


Sebastien Loeb viszonylag későn, 21 évesen kezdett versenyezni, 2001-ben megnyerte a Junior Világbajnokságot Citroënnel, melynek nyomán a rali-világbajnokságon induló Citroën csapat leigazolta 2002-re. Első győzelmét már abban az évben megszerezte Németországban. Teljesítménye több mint fantasztikus, eddig 135 vb-futamon indult, ezek közül 92 esetben állt dobogón és hatvan esetben annak legmagasabb fokán, vagyis versenyeinek közel felét megnyerte.

“Nem igazán kellett elsőként végeznie ezen a versenyen, hogy megszerezze a világbajnoki címet, de a srác született győztes, nem tudja csak a szükségest hozni. Ismét bebizonyította, hogy ő a legjobb pilóta jelenleg a világon” – mondta Loebről a verseny után Olivier Quesnel, a Citroën Racing vezetője.

Sebastien Loeb immár a visszavonuláson is gondolkodik, egy francia magazinnak elárulta, várhatóan a jövő év végén visszavonul. Utódját már kiválasztották egy másik Sebastien, Ogier veheti át a helyét, aki jövőre a csapattársa lesz.