Kimi Räikkönen a 10 szakaszon 37 percet veszített, mivel autójával lecsúszott az útról. Nem volt ez igazi baleset, inkább szerencsétlen esetet, miután az autó felült egy apró dombra.

“Gyakorlatilag nulla sebességgel csúsztunk le az útról” – mesélte Räikkönen. “Annyira buta helyzet volt. Elakadtunk a sárban úgy, hogy az autó félig az úton, félig mellette volt. Végül szereznünk kellett egy kötelet, hogy visszahúzzuk a kocsit az útra.”

Itt a felvétel az esetről:

Csakhogy a finn nem úszta meg ennyivel a szombatot. A 15. szakaszon történt baleset már jobban feladja  leckét a Citroën  szerelőinket. 8,5 kilométerrel a rajt után egy jobbos kanyarban a C4 WRC nem fordult el, a kerekek elveszítették tapadásukat a sárban és az autó egyenes továbbment a fák közzé.  A versenyzők épségben megúszták az esetet és az autó sem sérült meg túlságosan.

Räikkönen pénteken még kiválóan autózott, remekül tartotta magát a hetedik helyen. Most közel 54 perc hátránnyal a 46. helyen áll. A Francia-rali második napja után Sebastien Loeb áll az élen, több mint negyven másodperccel megelőzve csapattársát Dani Sordót. A szombati  nap részletes beszámolójáért kattintson erre a linkre.