240 lóerő 790 kilóra. Elég bizalomgerjesztő adat. Ezt tudja a KTM X-Bow, a motorkerékpárokkal nevet szerző, de 2008-ban a sportkocsik között is szerencsét próbáló osztrák márka négykerekűje. Úgy tűnik, már ez sem elég, a KTM elkészítette az X-Bow még erősebb, még gyorsabb variánsát.

Van versenyautó kivitel is

Van versenyautó kivitel is


Az “R” kivitelbe is a Volkswagen-csoport 2,0 literes turbómotorja kerül, de annak továbbfejlesztett – pl. az Audi S3-ban szereplő – változata. Az utcán 275 lóerős négyhengeres kisebb módosítások után foglalja el helyét a világ első karbon központi cellára épülő utcai autójában, ahol már 300 lóerős teljesítményt produkál.

Nemcsak a teljesítménye más, de változott a beépítés, így alacsonyabbra került a súlypont, ami még gyorsabb kanyarsebességet eredményez. Kétféle csomag közül lehet választani az X-Bow R elkészítése előtt, létezik egy, az utcai használathoz kitalált Sport, illetve egy zárt pályás körözéshez ideális Race csomag. Mindkét összeállításban számos új alkatrészt találunk, amelyek jelentősen javítanak az autó teljesítményén a jelenlegi modellhez képest.

Ezen alkatrészek külön is megvásárolhatók lesznek, így a fejlesztések eredményeit a jelenlegi X-Bow-tulajdonosok is élvezhetik. 2008-as bemutatkozása óta 500 kelt el a KTM autójából, az új modell segíthet életben tartani a modellt, amelyről már többször pletykálták, hogy megszűnik. Az R jövőre kerül piacra, az ára és menetdinamikai jellemzői akkor kerülnek nyilvánosságra.