Az elmúlt hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) összesen 469 közúti közlekedési baleset történt az eső miatt csúszós utakon. Az őszi idő miatt jelentősen nőtt a koccanásos balesetek száma.
Összesen 14-en vesztették életüket 13 balesetben a hétvégén, 60 eset súlyos, 116 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 279 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

Az egyik legmegrázóbb eset azé a román férfié, aki még szombat késő este át akart szaladni az M5-ös autópályán, amikor egy Szeged felé hajtó teherautó elgázolta, miután a sötétben nem látta, így esélye sem volt kikerülni. A sofőr megállt, hogy segítséget nyújtson, ám míg visszament, addigra további három jármű is áthajtott a holttesten. Utóbbiak azonban segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak.

A hétvégi közúti ellenőrzések során 179 esetben színeződött el a szonda, emellett 155 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 195 főt tetten értek és 837 személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.