A tervek szerint még ebben az európai uniós ciklusban – azaz legkésőbb 2015-ig – kétszer két sávos autóút vezet majd Győrtől Szombathelyig. E távlati terv részeként folyik a Győrtől Csornáig, illetve a Csornától Szombathelyig tartó új út kiépítésének előkészítése – tudatta közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.  (NIF).  Az előkészítésre több mint 12 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek nagy részét az Európai Unió finanszírozza.

A tervezett új, kétszer két sávos gyorsforgalmi út megvalósításával a Győr-Moson-Sopron megye kelet?nyugati tengelyét alkotó 85. számú főút, valamint az észak-déli tengelyt alkotó 86. számú főút forgalma lakott területen kívül haladna. Így a nagymértékű forgalom a lakókörnyezetet nem zavarja, s a közlekedés is biztonságosabbá válik.

A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már elkészült, és a kiviteli tervek egy része is. A szükséges közműengedélyek beszerzése előkészítés alatt áll. A beruházások előkészítése a tervek szerint 2013 fejeződik be.

Az előkészítés a Győr?Csorna?Szombathely közötti útpálya 90 kilométernyi szakaszának kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, továbbá az engedélyek beszerzését, a területszerzést, a régészeti feltárást foglalja magában.

A beruházás előkészítésére bruttó 12,76 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap fedezi.

Új gyorsforgalmi út épül 1