Putyin és a Hyundai képviselője megnyomta a gombot és a szerelőszalagról legördült az első Solaris típusú autó, de a szériagyártás 2011 januárjában indul csak be. A Solaris modellt az augusztusi moszkvai autószalonon mutatták be RB elnevezéssel. Az orosz piacra kidolgozott szedánt januárban kezdik gyártani és márciustól lehet majd megvásárolni, az ötajtós előállítása márciusban kezdődik. A modell 1,4 és 1,6 literes motorokkal lesz megvásárolható, ötfokozatú mechanikus és négyfokozatú automata sebességváltóval.

A Hyundai exportálni is szándékozik a szentpétervári üzem termeléséből, de folytatja a személyautók importját is, és 2011-ben már 130 ezer autót szándékozik eladni. A szentpétervári gyárat 500 millió eurós beruházással 2008-ban kezdték építeni, s a tervek szerint jövőre 105 ezer, 2012-ben 150 ezer autó gördül majd le a szerelőszalagról. A cég tervei szerint 2012-ben Kiákat is gyártanak már Szentpéterváron.

A Hyundai idén január és augusztus között 53 282 gépkocsit adott el Oroszországban, ami az előző évihez képest 15 százalékos növekedést jelent, de augusztusban a növekedés 58 százalék volt az előző év augusztusához képest.

Forrás: MTI