Augusztusban tovább csökkentek az európai újautó-eladások, amely eredményeként az éves összeladások 2,4%-kal maradtak el a 2009-es év első nyolc hónapjának számaitól – derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legfrissebb jelentéséből.


A csökkenés a cég szakértői szerint a nagy nyugat-európai piacokról fokozatosan kivezetett roncsprogramoknak tudható be. A vásárlói bizalom továbbra is mélyponton van, 2008 azonos időszakát vizsgálva az európai piac újautó-eladásai 6%-kal maradnak el az ideitől.

Európa öt nagy tradicionális piaca – Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Franciaország és Olaszország – kivétel nélkül kevesebb új autót értékesített idén augusztusban, mint egy évvel korábban. Azonban néhány kisebb piac viszonylag szép teljesítményt nyújt mind havi, mind pedig éves szinten. Jelen pillanatban a skandináv országok, Portugália és Kelet-Európa általánosságban mind jó számokat produkál.   

Magyarországon 3035 új autót helyeztek forgalomba az előző hónapban, ami 23,5 százalékkal magasabb érték, mint 2009 augusztusában, akkor csak 2458 autó kelt el. Persze ettől még a magyar piac a padlón van, hiszen az idei év első nyolc hónapjának számai 37 százalékkal múlják alul a tavalyi időszakot, ami már szintén nagyon rossz volt. 2010-ben szeptemberig mindössze 29 019 új autó került forgalomba, míg tavaly ekkorra már 46 ezer felett járt a piac. A Jato méréseiben szereplő európai országok közül egy sem produkál akkora visszaesést, mint hazánk.


Bár augusztusban 15, egész évben pedig 3,9 százalékos visszaesésben van, továbbra is a Volkswagen Európa vezető autómárkája. Idén 1,044 millió autót értékesített a német gyártó. A második helyen az idén remeklő Renault áll, amely ugyan augusztusban szintén kisebb visszaesést produkált, de egyetlen a Top10 autógyár közül, amely kétszámjegyű (+15,7%) növekedést produkált.

A Volkswagen sikerét két modell, a Golf és a Polo alapozza, ez a két legkeresettebb modell Európában. Mindezt úgy, hogy a modellekre vonatkozó Top10-es listából a Golf a legnagyobb mértékű, 29,3%-os volumenesést szenvedte el tavaly augusztushoz képest. A legkeresettebb modell közül csak a Volkswagen Polónak, valamint a Renault Mégane-nak sikerült eladásait növelnie augusztusban, valamint éves szinten is egyaránt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

Európa vezető autómárkái:Darab
1.    Volkswagen 1 044 677
2.    Renault778 800
3.    Ford 772 681
4.    Peugeot 688 352
5.    Opel 657 304
6.    Fiat 587 723
7.    Citroën  577 909
8.    Audi 418 800
9.    Toyota 400 204
10.  BMW 393 360


2010 első nyolc hónapos autóeladásai alapján