2010 szeptemberétől már csak az Euro 5-ös emissziós normáknak megfelelő autókat lehet újként eladni az Európai Unióban. Ennek megfelelően az Opel is átdolgozta a Corsa legerősebb variánsát, az OPC-t. A mérnökök jó munkát végeztek, hiszen az 1,6-os turbómotor teljesítménye nem változott, mégis sikerült az új szabályokhoz igazítani, ezzel a fogyasztása is csökkent.

Már beéri 7,2 liter benzinnel is

Már beéri 7,3 liter benzinnel is


A 2007-es bemutatása óta 13 000 eladott példánnyal büszkélkedő Corsa OPC teljesítménye továbbra is 192 lóerő, míg egyenletes nyomatékcsúcsa 230 Nm. Rövid ideig túltöltéssel a nyomaték 266 newtonméterre emelkedik. Ugyanakkor az átlagfogyasztása 7,6 százalékkal 7,3 literre csökkent. A szén-dioxid-kibocsátása 9,5 százalékkal alacsonyabb, 190 gramm/km-ről 172-re változott. Mindez azt is jelenti, hogy ugyanazzal a tankkal az autó 50 kilométerrel nagyobb hatótávolsággal bír.

Nem változott az autó dinamizmusa, a Corsa OPC ezentúl is 7,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, végsebessége is maradt 225 km/óra. Ugyanakkor mégis más az új modellek vezetése, miután az Opel Performance Center mérnökei átdolgozták a kocsi kormányzását, hogy még pontosabb irányítást biztosítsanak, de változtattak a rásegítés jellemzőin is.

Megtartotta különösen sportos küllemét is a Corsa. Egyedi lökhárítók, spoilerek, felnik teszik tüzessé a kisautót, amelynek utasterében többek között kagylóülések és sportkormány fogadja az utasokat.