Már több csomagot összeállított az új BMW X5-öshöz a G-Power. Most azonban minden korábbinál durvább gépet faragtak belőle. Az alapot a bajor csúcsváltozat, az X5 M adta.


Az eredetileg 555 lóerős, V8-as motor teljesítménye a beavatkozás után 725 lóerő, miközben a maximális nyomaték 680-ról 890 Nm-re nőtt. Nemcsak a motorteljesítmény követi a szupersportkocsikét, de a dinamika is, pedig az X5 M a maga 2390 kilós tömegével duplaannyit nyom, mint azok. Álló helyzetből 4,2 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig meghaladja a 300 km/órát, pedig a formája sem épp a cseppre emlékeztet.

A 18 ezer euróba (5,1 millió forint) kerülő motortuningban többek között új motorvezérlő elektronika, új kipufogó, átalakított hengerfej és turbók is szerepelnek. Ezzel párhuzamosan a sebességváltón is változtattak, amely immár akár 1000 Nm nyomatékot is képes elviselni.

Persze nemcsak tiszta brutalitást, de hozzá illő külsőt is kínál a G-Power. Cserélik az első és hátsó lökhárítót, módosítanak a sárvédőkön és a motorháztetőn, és nem hiányoznak az úthengerekre illő kerekek sem. 23 colos felnikre 315-ös abroncsok kerülnek.

Mindez nem olcsó, több mint 3,4 millió forintot kér az optikai módosításokért a G-Power. Persze annak, aki megengedhet magának egy 33 milliós szabadidő-autót, ez a tétel nem sok.