Szeptember 12-én, vasárnap közös ralikrossz- és autókrosszfutam lesz a Kakucsringen. Ezzel az igazán látványos szakág versenyzői végre Budapesthez is viszonylag közel megmutathatják magukat.

Az utcai autókra emlékeztető több száz lóerős, karosszériás modellek mellett feltűnnek a csővázas szöcskék is, amelyekbe akár egy Suzuki Hayabusa vagy egy V8-as Audi-motor is kerülhet. Az igazán látványos keresztbecsúszások érdekében az autókrosszfutamokon indulók nem bütykös terepgumival, hanem utcai gumikkal fognak versenyezni.

A verseny 8.30-kor kezdődik a szabadedzésekkel, majd 9.30-kor folytatódik az időmérő edzéssel. Az első futamok 11.30-kor kezdődnek és egészen a döntőkig tartanak, ahol az első autók 15.30-kor rajtolnak.

A felnőtt belépő 1500 forintba kerül, a diákoknak 1000 forintot kell fizetni, de a 14 éven aluliaknak a rendezvény látogatása ingyenes. Léteznek félnapos jegyek is olcsóbban.

A Kakucsring Kakucson, kb. 35 km-re helyezkedik el Budapesttől. Legkönnyebben az M5-ös autópályán közelíthető meg, melyről az Inárcs pihenőhely táblánál kell kihajtani.

Program
Nevezési lista
Belépők
Megközelítés
Pályaleírás

Erre lehet számítani: