Hétvégén következik a rali-világbajnokság tizedik versenye, a Japán-rali. A világbajnoki futamként immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő verseny utoljára 2008-ban szerepelt a sorozatban.

Az utóbbi két alkalommal, 2007-ben és 2008-ban Mikko Hirvonen nyert, de Sebastien Loebnek is jó emlékei vannak, hiszen két éve épp a Japánban szerzett harmadik helyével biztosította be ötödik világbajnoki címét.

A hatszoros bajnok idén is begyűjtheti, a csúcsra érhet Japánban, de erre azért még kicsi az esély. Ehhez az kell, hogy Loeb nyerjen, riválisai viszont ne érjenek be jobb helyen, mint a hetedik. Loeb nem is hiszi, hogy ez bekövetkezhet a hétvégén: “Nem tudom pontosan, minek kellene történnie, de ez elég valószínűtlen. Egy másik ralin inkább megtörténhet.”


Loeb 191 ponttal áll az egyéni ponttábla élén a Japán-rali előtt. 58 ponttal többje van, mint az utána következő Ogier-nek. A győzelem azonban nincs kizárva, de az biztosan nem megy majd olyan könnyen, mint a legutóbbi futamon Németországban, ahol Loeb magabiztosan győzött, sorozatban nyolcadik alkalommal.

Schumacher nyomába érhet Loeb 1

A Japán-rali fekszik a Fordnak. Ám Mikko Hirvonen, aki a legutóbbi murvás versenyen Finnországban az élről esett ki, óvatosságra int:  “Azután, hogy Finnországban olyan hamar kiestem, nincs friss murvás tapasztalatom, mivel az utolsó ilyen laza talajos rali május végén volt” – szögezte le a finn pilóta. “Egy kis időbe telhet, hogy ismét felvegyem a tempót az első szakaszon, de ez nem lehet gond. Meglesz a sebességünk ahhoz, hogy nyerjünk, de a fő célkitűzésem az, hogy egy sor jó teljesítményt tegyek le az asztalra az év végéig” – tette hozzá.

Ugyanakkor a Ford másik versenyzője, a Finn-ralit megnyerő és pályafutása legjobb Német-rali eredményét elérő Jari-Matti Latvala is a dobogóra hajt majd.

Ami a Citroent illeti, a két Sebastien – Loeb és Ogier – ismét csapattársak lesznek a gyári csapatnál. Dani Sordo átül Ogier helyére és Kimi Räikkönen csapattársaként próbál majd bizonyítani a Citroen Junior csapatánál.

Ez történt a 2008-as Japán-ralin:

A rali

A verseny idén ismét Hokkaido szigetén, az 1972-es téli olimpia helyszínén, Szapporo közelében zajlik. Bár új a helyszín, a gyorsasági szakaszok hasonlóak ahhoz, ami régebben Obihiróban várta a mezőnyt. A rali hasonló karakterisztikájú, mint az Új-Zéland-rali, gyors szakaszaival és szűk hegyi utakkal. Az utak elég csúszósak, ami esőben igen alattomos lehet. Esőt és napsütést is jósolnak a hétvégére átlagban 20 fokkal. Akárcsak a többi Japán-rali, ez is elég trükkös lesz. Különösen akkor, amikor a gyorsasági szakaszokon másodszor hajt végig a mezőny, hiszen az utak nagyon darabosak lehetnek, tele nyomvályúkkal.

A 2010-es Japán-rali három igen intenzív napon át tart, s a 26 gyorsasági szakasz 303 km-t tesz majd ki. A rali teljes hossza 1220 km lesz.

Rövid gyorsasági szakaszok és hosszú utcai szakaszok jellemzik a ralit egy olyan országban, ahol a megengedett sebesség 60 km/óra. 2006-ban a Japán-rali egyik legviccesebb momentuma talán az volt, hogy a gyorsasági szakaszok között a mezőnynek 50 km/órás sebességgel kellett hajtania, néha órákon keresztül. A rendkívül éber japán rendőrség több résztvevőt is rajtakapott a gyorshajtáson, így a szervezők kénytelenek voltak emlékeztetni a résztvevőket a megengedett sebességre és az indexlámpák használatára előzéskor és sávváltáskor.

Schumacher nyomába érhet Loeb 2

A világbajnokság állása a Német-rali után:
Pilóták

1. S. Loeb        191 pont
2. S. Ogier        133 pont
3. J-M. Latvala   117 pont
4. P. Solberg      100 pont
5. D. Sordo        95 pont
6. M. Hirvonen    86 pont
7. M. Wilson       56 pont
8. F. Villagra       26 pont
9. H. Solberg      25 pont
10. K. Räikkönen  21 pont

Konstruktőrök

1. Citroën                   308 pont
2. Ford                       222 pont
3. Citroën Junior Team  168 pont
4. Stobart                   118 pont
5. Munchis                 40 pont

(Forrás: Amber PR)