Ez az igazi mobil élet, egy lakóautó, amely nincs hátrányban a személyautókkal és terepen sem kerül bajba. A Bimobil elkészítette a Volkswagen Amarok Campervant.


A nemrég bemutatott Volkswagen Pickup ebben a kivitelben lakóautóként funkcionál, de csak addig, amíg a tulaj meg nem találta a megfelelő helyet a táborozáshoz, ott ugyanis negyedóra alatt lerakhatja a kemping modult. Ez után pedig a duplafülkés kocsi szabadon mozoghat.

Túl tágasnak nem mondható a lakórész, ám így is jut alvóhely két felnőttnek és két gyereknek. A felnőttek az Amarok feletti részben aludhatnak, a gyerekek az asztalt összecsukva jutnak ágyhoz. Emellett egy kis konyhát (főzőlappal és mosogatóval) és mosdót (WC-vel, csappal, tusolóval) is kialakítottak a kempingmodulban.  

A Németországban tegnap bemutatott mozgó lakásért 28 320 eurót (8 millió forint) kér a gyártó, ha kompletten az Amarokkal együtt kéri az ügyfél, úgy 60 700 euróba (17,2 millió forint) kerül. A Bimobil az Amarok 2,0 literes, duplaturbós dízelmotorral szerelt változatát használja.