Fekete László felkarjába 6 cm mélyen belefúródott egy faág a magyar tereprali bajnokság hétvégi versenyén, szombaton. A motoros úgy jött le a pályáról, hogy észre sem vette, hogy kilógott a karjából az ág. Épp a bicepszizom alá ékelődött be a fadarab, a helyszínen egy orvos megpróbálta ugyan kiemelni az ágat, de feltehetően egy görcs miatt nem lehetett kivenni azt. Mivel nem akarta megkockáztatni, hogy egy eret megsértsen, inkább kórházba küldte a motorost.

Ki kellett állnia a versenyből, délután Budapestre utazott, ahol egy altatásos műtét során eltávolították a faágat, de az operáció előtt még megkérte csapatát, hogy készítsék fel a quadot, mert ma visszaáll a versenybe. Hajnal ötkor saját felelősségre elhagyta a kórházat és visszaállt a versenybe. Teljesítette mindhárom szakaszt, a 90 kilométeres pályán négy ellenfelét érte utol és előzte meg, majd a célban megszerezte a hatodik helyet!

Fekete László továbbra is vezeti a bajnokságot. Talán nem véletlenül.

Forrás: tereprali.hu, Korda Racing