Egy hosszabb, háromhetes szünetet követően a hétvégén újra munkába állnak a rali-világbajnokság szereplői. A hétvégén egy kedvelt aszfaltos verseny, a Német-rali következik, amely utoljára 2008-ban szerepelt a vb-naptárban. Mióta a futam a rali-vb része, csak egyvalaki nyert itt: Sebastien Loeb. A francia, a verseny koronázatlan királya most a zsinórban nyolcadik győzelmére hajt. Nem meglepő, hogy a Német-rali Sebastian Loeb egyik kedvence.

Míg az előző futam, a Finn-rali előtt jelezte, nem fog őrülten hajtani a győzelemért, ezúttal viszont nyerni akar.

“Mindig is jól éreztem magam ezen a ralin és a dolgok mindig jól alakultak számomra. A célom Németországban nyilvánvalóan a nyolcadik győzelem” – nyilatkozta Loeb, akinek ez a futam részben hazai versenynek számít, lévén szülővárosa, Alsace nagyon közel van a helyszínhez.


Első számú ellenfele csapattársa, Dani Sordo lehet, aki – a murvás versenyekre a Junior Csapatban történt száműzés után – most tér vissza gyári autójához. Sordónak egyelőre a jövő évre sincs szerződése, nem meglepő módon mindent megtesz, hogy az eddig balul sikerült évet jól fejezze be. Emiatt lecserélte navigátorát, Marc Martit is. Új társától, a szintén spanyol Diego Vallejótól a versenyképesség javulását s így jobb eredményeket vár.

Loeb másik kihívója Francois Duval lehet. A belga 18 hónapos kihagyás után tér vissza a rali-világbajnokságba. Németországban korábban háromszor volt második, egyszer harmadik. 2008 után ismét a Stobart Ford színeiben indul el a 29 éves pilóta, aki egyébként 2002-es rali-vb-s debütálása óta minden alkalommal elindult ezen a versenyen. Duval nagyon tapasztalt aszfaltmenő, így meglepetést okozhat.

Ez történt a 2008-as Német-ralin:

Mikko Hirvonennek nem jött össze a Finn-rali. Nagyot bukott az élről hazai raliján, s bár nagyon vágyik vissza az élre, tudja, hogy csak száraz időjárási körülmények között van esélye Németországban. “Szeretem is meg nem is ezt a ralit! Szárazon, a gyorsasági szakaszokon nagyon jó vezetni, de mikor esik, az nagyon megnehezíti a vezetést a sáros-vizes úton” – vallotta be a Ford pilótája. “Csalódott voltam a finnországi eredménnyel, de nagy elégedettséggel töltött el a sebességünk. Sok fejlesztést hajtottunk végre az autón, így nagyon várom, hogy mit tudunk ebből kihozni. Dobogós hely a cél” – tette hozzá Hirvonen.

Csapattársa, Jari-Matti Latvala nyerte a Finn-ralit, így érthetően boldogan érkezik Németországba, de a dobogóban így sem bízik. “A nürburgringi vezetés megtanított arra, hogy ha később fordulok be a kanyarba, akkor gyorsabb leszek a kanyar kijáratánál és ez javított a stílusomon és a sebességemen aszfalton. A Finn-rali megnyerése növelte az önbizalmamat, remélem, az első öt között végzek.”

Rekordra tör a ralivilágbajnok 1

Latvala tanítja Blockot

Visszatér a mezőnybe Ken Block is. Az amerikai eddigi pályafutása során mindössze két aszfaltos versenyen indult, így kiemelt fontosságú volt a verseny előtti teszt. Blockot Latvala tanítgatta a próbákon. Hasonlóan kevés tapasztalattal rendelkezik Kimi Räikkönen is, aki élete második aszfaltos vb-futamára készül. Az előzőn, Bulgáriában egészen jó időket autózott.

“A pályaversenyzésben az aszfalt felülete nem különbözik jelentősen az egyik vagy a másik pályán, néhány kisebb eltérés van. Raliban minden futamon óriási a különbség. Annyiféle változat van a raliban, minden kilométer és kanyar más. Ez az, amiért a tapasztalat annyira fontos ebben a sportban” – mondta Räikkönen.  

Latvala, Block (és mások) készülnek a Német-ralira:


A Német-raliról

A 2010-es Német-rali háromnapos, csütörtöki közös teszt után a verseny pénteken rajtol. A 19 gyorsasági szakasz 407,31 km-t tesz ki. A rali teljes hossza 1194,63 km.

Várhatóan nagyszerű élményt nyújt majd a rali a mintegy 200 ezres nézőtömegnek. Egy dolog változtathat csak ezen, s ez az időjárás, amely gyakran kiszámíthatatlan. Nagy kilengések lehetnek a hőmérőn és az eső sem kizárt. Mivel itt gyakori a kanyarok levágása, sok kosz kerül az utakra, ami jelentősen rontja a tapadást.


Gyakran nevezik a versenyt három az egyben ralinak, mivel három teljesen eltérő útfajtán hajtanak a résztvevők. Szűk, keskeny utakon, hosszú egyeneseken és a Mosel-völgy buckás kanyarjain is át kell vágnia a mezőnynek.

Szombaton a pilóták elérkeznek a Baumholder katonai táborba egy olyan terepre, amely katonai tankok gyakorlatozására van kitalálva, nem pedig raliautók száguldozására. Ezen a terepen az utak gyorsabbak és szélesebbek, de nagyon óvatosan kell haladniuk az autóknak, mivel betontömbök szegélyezik az utat, s ezeknek a kerekek és a felfüggesztések könnyen áldozatul eshetnek.

Itt található majd a Panzerplatte gyorsasági szakasz, amely még keményebb lesz, mint korábban. 18 km-rel hosszabb, mint legutóbb, s így a maga 48 km-ével a szezon leghosszabb szakaszának mondható. Ez egy borzalmasan nehéz rész még szárazon is, nemhogy egy esetleges esőzéskor. Olyankor egy rémálom. Mi több, a mezőnynek kétszer is teljesítenie kell a távot.

A világbajnokság állása a Finn-rali után:
Pilóták:

1. S. Loeb         166 pont
2. S. Ogier        118 pont
3. J-M. Latvala  105 pont
4. P. Solberg      90 pont
5. M. Hirvonen    86 pont
6. D. Sordo        77 pont
7. M. Wilson       48 pont
8. F. Villagra       26 pont
9. H. Solberg       25 pont
10. M. Östberg    16 pont

Konstruktőrök:

1. Citroën                 265 pont
2. Ford                     210 pont
3. Citroën Junior Team 145 pont
4. Stobart Ford           108 pont
5. Munchis Ford          40 pont