Örök garanciát kínált autóihoz az Opel. A program egyelőre csak a német és a brit piacra vonatkozik, Magyarországon nem alkalmazzák. No és persze az egész nem is úgy van. Bár úgy hangzik, de nem örökre szól a garancia, csak 160 ezer kilométerre. Ez pedig a fenti piacok vásárlóinak nem tart olyan sokáig.*

A garancia az autó fő egységeire vonatkozik, többek között az erőátvitelre, a kormányzásra, elektronikai rendszerekre, de a szíjakra, a fék kopó részeire, gyújtógyertyákra már nem. És persze nem is teljesen ingyenes. Csak 50 000 kilométerig díjmentes a garancia, utána 100 000-ig az Opel fizeti a 90 százalékát a költségeknek, végül már csak a számla 40 százalékát állja a gyártó, ha az autóban több mint százezer kilométer van.

Amellett, hogy természetesen évente meg kell jelenni a kötelező szervizeken, az autó hároméves kora után évi 11,9 eurós garanciaaktiválási díjat is kell fizetni.

A garancia csak az első tulajdonosra érvényes, ha hatéves kora előtt eladják az autót, az új vevő egy “alacsony összegért” megveheti újra a garanciát. Tekintve, hogy Németországban a vevők átlagosan négyévesen lecserélik az autóikat, ez lényegében két év garanciahosszabbítást takar.

A garancia a Movano, a Vivaro és a Combo modellekre nem vonatkozik, miután azokat elsősorban flottákban, cégek vásárolják, és a használatuk nem mérhető a magánkézben lévő személyautókéhoz.

*Ha valaki élete végéig megtartja az autót és nem hajt bele 160 ezret, a garancia valóban örökre szól.