A Reutersnek adott interjújában Li Shufu, a Zhejiang Geely Holding Group Co. vezetője azt mondta, azt szeretnék, ha a Volvo olyan modellt is gyártana, amely a prémiumszektor csúcskategóriájában versenyezne, konkurenciája lenne a német csúcsmodelleknek.

A Hetes BMW a célpont

A Hetes BMW a célpont


“Még magasabb színvonalú autókat akarunk gyártani, hogy versenyezzünk a Mercedes-Benz S-osztállyal és a BMW Hetes sorozattal. Szükségünk van olyan termékre, amely ebbe a szegmensbe tartozik” – mondta Li.

Jelenleg a Volvo legnagyobb modellje az S80, amely elsősorban inkább az Ötös BMW és az E-osztály ellenfeleként fogható fel ára és mérete alapján is.

Li arról is beszélt, hogy a Volvónak 380 ezer autót kellene eladnia évente, hogy nyereséget hozzon, ugyanakkor hozzátette, hogy ennél sokkal magasabb volumen szükséges, hogy a márka igazán versenyképes legyen. Tavaly a Volvo 335 ezer autót értékesített.

A Geely nemrég kapta meg a kínai kormány engedélyét a Volvo megvásárlására. A svéd márkáért 1,5 milliárd dollárt fizettek már a Fordnak, de a végső ár várhatóan ennél 300 millióval magasabb lesz. A Ford továbbra is szállít majd alkatrészeket a svéd gyárnak, amely megtartja európai üzemeit és fejlesztő központját, de új gyárat épít Kínában.