A villanymotorral hajtott gépkocsik környezetszennyezése kisebb ugyan, de nem nagyságrenddel a benzinnel vagy gázolajjal működő autókénál – derül ki egy terhelésindexből, amelyet a svájci Protoscar cég és a Daimler konszern dolgozott ki.


Az internetre is föltett Optiresource programból az érdeklődő néhány kattintással megtudhatja, hogy az egyes hajtási típusok (benzinmotor, dízelmotor, üzemanyagcella, bioüzemanyag, PB-gáz, hibrid, villanymotor) mekkora energiafelhasználással és mekkora károsanyag-kibocsátással járnak.

A program kidolgozói a járművek energiafogyasztását benzinegyenértékre (liter/100 kilométer) átszámolva adják meg, az emissziót pedig gramm/kilométerben. A számítások alapjául minden kategóriában egy-egy tipikus kompakt autót vettek, mintegy 95 lóerős teljesítménnyel és a legkorszerűbb motorral, illetve akkumulátorral.

Az Európai Unió államaira jellemző áram-előállítási index azt mutatja, hogy a hálózatba táplált áram 56 százaléka fosszilis energiahordozók – szén és szénhidrogének – elégetéséből, mintegy 18 százaléka megújuló forrásokból származik, a fennmaradó hányadot pedig atomerőművek állítják elő.


Ebből kiindulva kiderül, hogy egy korszerű lítiumion teleppel ellátott villanyautó szén-dioxid-kibocsátása 87 gramm megtett kilométerenként. Ez ugyan jóval alatta marad a hasonló kategóriába tartozó dízel- vagy benzinmotoros autók emissziójának (156, illetve 162 gramm), ám azt mutatja, hogy szemfényvesztés “emissziómentes villanyautókról” beszélni – írta a Die Welt.

A tézisből csupán annyi igaz, hogy az elektromos autók menet közben nem pöfékelnek szén-dioxidot a légkörbe. Ám ez csak a fél igazság. Környezetvédelmi szakemberek már régóta sürgetik, hogy a villanymotorral hajtott gépjárművek emissziójának kiszámításakor az “energiaforrástól az autó kerekéig terjedő út” elvet alkalmazzák, ezt veszi tekintetbe az Optiresource program is.

Ez az út pedig hosszú és veszteséges: az erőművek, a távvezetékek, a töltőberendezések és az akkumulátorok ugyanis csak egy részét képesek hasznosítani az eredeti energiamennyiségnek, a többi pedig elvész, és szén-dioxidként kerül a Föld légkörébe.

A német-svájci programot kommentálva a Greenpeace környezetvédő szervezet ismételten rámutatott: csak az az elektromobil nevezhető környezetbarátnak, amely kizárólag megújuló energiaforrásokból nyeri az áramot.

Forrás: MTI