Nicholas Tandy nyerte a versenyt

Nicholas Tandy nyerte a versenyt


Két év szünet után újra volt magyar versenyzője a Forma-1 Magyar Nagydíj betétfutamaként szereplő Porsche Szuperkupának. Walter Csaba kapott lehetőséget. A pilóta már a szombati időmérőn is jól ment, ahol a 12. helyet csípte meg.

A 14 körös viadalon a rajt után nem sokkal két baleset is történt, minek nyomán öten is kiestek a versenyből. Bejött a pályára a biztonsági autó, a mezőny pedig több mint a táv egyharmadát mögötte tette meg, mire újra versenyezhető állapotba került a Hungaroring.

Ezt követően Walter magabiztosan tartotta pozícióját, és a 12. helyen ért célba. A versenyt a brit Nicholas Tandy nyerte, a második honfitársa, Sean Edwards lett, míg a harmadik helyen a német René Rast végzett.

A versenyeket az teszi különösen izgalmassá, hogy a résztvevők azonos autókkal indulnak. A versenyautó a Porsche legdurvább utcai autóján, a 911 GT3 RS-en alapul. A Porsche 911 GT3 Cup motorja 3,8 literes, 450 lóerős, hatfokozatú, szekvenciális sebességváltóval, kerámia fékekkel szerelik, mindössze 1200 kilogrammot nyom.

A hungaroringi verseny végeredménye:

Az autók azonosak

Az autók azonosak


1. Nicholas Tandy 29 perc 08,515 mp
2. Sean Edwards + 2.056 mp
3. René Rast + 4.427
4. Jeroen Bleekemolen +5.975
5. Jaap van Lagen + 6.488
6. Kuba Giermaziak + 8.681

A bajnokság állása 8/10 verseny:

1. René Rast (D), 122 pont
2. Nicholas Tandy (GB), 112
3. Stefan Rosina (SK), 89
4. Jeroen Bleekemolen (NL), 88
5. Norbert Siedler (A), 80
Jaap van Lagen (NL), 80

Forrás: MTI