Ez tanulmány, de valószínűleg itt sem változik sokat

Ez tanulmány, de valószínűleg itt sem változik sokat


Tegnap a márka 40. születésnapját ünnepelve este a Vogue magazinnal közösen tartott zártkörű londoni estélyen bemutatták a Land Rover új kis terepjáróját. A brit márka ezután az első hivatalos fotót is kiadta az Evoque-ról, amely a legkisebb, legkönnyebb és legtakarékosabb modell, amit valaha építettek.

Az autó nem más, mint a 2008-ban bemutatott LRX koncepcióautó sorozatgyártású változata. A tervezők alig változtattak a tanulmányon, a visszapillantókat leszámítva ugyanaz a kocsi köszön vissza. Megmaradt a sportos orr-rész, továbbra is háromajtós a karosszéria, a hátrafelé lejtő tető pedig a kupés jelleget erősíti.

Egyelőre műszaki adatokat nem adott ki a gyár, de könnyedén elképzelhető, hogy az LRX méretei köszönnek vissza. Az 4,35 méter hosszú és 1,55 méter magas volt. Ezzel a Land Rover Freelandernél 7 centivel rövidebb és 12 centivel alacsonyabb volt.

Tanulmányként 2008-ban láttuk

Tanulmányként 2008-ban láttuk


Az Evoque a Range Rover, azaz a drágább vonalat erősíti majd, a harmadik modell lesz a Range Rover és a Range Rover Sport mellett. Igazi újdonság, hogy az autó nemcsak négykerék-hajtással készül, de megvásárolható lesz egyszerűbb és olcsóbb fronthajtásos kivitelben is. Utóbbi különösen takarékos és tiszta üzemeltetést ígér, szén-dioxid-kibocsátása 130 g/km, ami a Land Rover szintjén alacsonynak számít.  

A hivatalos adatok hiányában csak tippelni tudunk, hogy az autóba 2,2 literes dízelmotor, illetve 3,2 literes benzines kerülhet, míg a fenti értéket valószínűleg a 2,0 literes dízelmotorral kialakított hibrid hozhatja.

A Range Rover Evoque premierjét ősszel a Párizsi Autószalonon tartja a márka, értékesítését 2011 nyarán kezdik. A hivatalosan Land Rover Range Rover Evoque néven futó modell igazi világautónak ígérkezik, 160 országban forgalmazzák majd. Nevét is úgy választották meg, hogy az mindenhol jól csengő legyen.