Ritka véget ért egy ritka Rolls-Royce Németországban: egy 85 éves nyugdíjas törte totálkárosra autójával.

Az 1953-as évjáratú, Silver Dawn típusú Rolls gazdájának féltett büszkesége volt. Az 57 éves író, Josef Rossfeldt szívrohamot kapott attól, hogy a nyugdíjas nekihajtott és örökre tönkretette luxusautóját. Az idős férfi azért okozta a balesetet, mert túl szolgaian engedelmeskedett műholdas navigációs rendszere parancsainak és U alakban fordult meg egy bajorországi úton. Rossfeldt szerencsére felépült szívrohamából, de autója már sosem jön rendbe.

A Silver Dawn érdekességét az adja, hogy 1949-ben úgy mutatták be, mint a Rolls-Royce első modellje, amely csak exportra készül. Később azonban változott a helyzet és 1953-tól már a brit vevők is hozzájuthattak. Összesen 760 készült belőle 4,8, illetve 5,3 méteres karosszériával. Németországban csak kettő volt belőle.


Eleinte 4,3 literes, soros hathengeres motorral készült a kocsi, 1951-től viszont 4,6 literre nőtt a hengerűrtartalom. Négyfokozatú manuális sebességváltó járt alapesetben a kocsihoz, később opcióként négysebességes automata is elérhető volt. Ahogy a Rollsnál megszokott, a motor teljesítményét homály fedi, azt azonban tudni, az erősebb modell 15,2 másodperc alatt érte el a 60 mérföld/órás (96 km/h) sebességet, a végsebessége pedig 151 km/óra.

Forrás: MTI