A saját kocsifeljárójára tolatott fel egy férfi Nagy-Britanniában, ami nyomán megbüntették közlekedési szabálysértés miatt. A 25 éves Maxwell Cannon még tavaly augusztusban vétett az előírások ellen, ezért 60 fontra (18 ezer forint) megbírságolták. A férfi nem volt hajlandó fizetni, így az ügy bíróság elé került, amely helyt adott a büntetésnek. Cannon fellebbezett, és a héten megszületett az ítélet: 

A férfi ügyvédje azzal érvelt, hogy a józan ész ellen való, ha valaki nem tolathat fel a saját kocsibejárójára, Cannon pedig hangoztatta, hogy sokkal veszélyesebb a közlekedésre, ha orral állít haza, mert akkor távozáskor tolatva kell kihajtani a forgalmas útra, a bíróság megerősítette a korábbi ítéletet.

Érvelésük szerint megértik, hogy Cannon vezetői magatartásával igyekezett enyhíteni a forgalom többi résztvevőjének okozott kellemetlenséget, de ez sem mentesíti az előírások alól. Az út, ahol az eset történt ugyanis highway besorolású, ahol a szabályok szerint tilos tolatni. 

Forrás: MTI