A Ford 2010 első negyedévében 1,3 millió új gépjárművet értékesített a tavaly ugyanebben az időszakban eladott 986 ezerrel szemben. Ennek nyomán 28,1 milliárd dolláros forgalom mellett 2,1 milliárd dolláros adózás előtti nyereséget generált. Hat éve nem keresett ennyit egyetlen negyedév alatt az amerikai cégóriás. Egy évvel korábban még 1,4 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el. 

Meg kell azonban jegyezni, hogy a fenti összegből csak 1,2 milliárd dollár az autóértékesítés része, a fennmaradó rész pedig a cég finanszírozó részlege, a Ford Credit tevékenységéből származó profit. A vállalat rendelkezésére álló szabadon felhasználható készpénzállomány így mintegy 25,3 milliárd dollár, amely 400 millió dolláros javulást jelent.

A Ford sikerének egyik kulcsa lehet, hogy az egyetlen nagy amerikai autógyár volt, amely állami segítség nélkül kapaszkodott ki a válságból, melynek nyomán az amerikai vevők körében javult a hírneve. Amerikában megelőzte a nagy rivális General Motorst, Európában pedig – főként a Ford Fiesta sikerének köszönhetően – márciusban a legnépszerűbb autómárka volt.

Amerikában nőtt a márka népszerűsége

Amerikában nőtt a márka népszerűsége


A Fold tevékenysége valamennyi üzleti egységében nyereségesnek bizonyult, a legnagyobb profitot Észak-Amerika produkálta (1,2 milliárd dollár profit 14,1 milliárd dolláros forgalom mellett), ezt követte Dél-Amerika (203 millió dolláros profit 2 milliárd dolláros forgalom mellett), Európa (107 millió dolláros profit 7,7 milliárd dolláros forgalom mellett), valamint az ázsiai-csendes-óceiániai-afrikai régió (23 millió dolláros profit 1,6 milliárd dolláros forgalom mellett).  

A Ford a vártnál is jobb első negyedéves eredményekre, illetve a lassan, de folyamatosan javuló iparági környezetre alapozva a teljes 2010-es évet tekintve stabil profittal számol.