Új autón dolgozik a Polster Performance csapat, amely immár 15 éve dolgozik együtt a Volvóval a Svéd Túraautó-bajnokságban, és amely 2009-ben is meg is nyerte a bajnokságot két C30-assal. Csakhogy ezúttal nem a versenypályára, hanem az utcára építettek járművet, amely azonban pályán sem vallana szégyent. 

A C30 Performance Concept Prototype a Volvo C30 leggyorsabb változatán, a T5-ön alapszik, a versenycsapat azonban jelentősen módosított a technikán. Nagyobb töltőlevegő-hűtőt és új turbót kapcsolt a 2,5 literes motorhoz. Ennek nyomán az eredeti 230 lóerő szinte megduplázódott, most 405 LE a teljesítmény. A maximális nyomaték 320 helyett 510 Nm.


Persze ez sem piskóta, de az igazi érdekesség, hogy az eredetileg elsőkerék-hajtású C30 immár mind a négy keréknek juttat a motor nyomatékából, köszönhetően az új Haldex rendszer beépítésének. A versenycsapat új, jóval sportosabb hangolású futóművel és direktebb áttételezésű kormánnyal vértezi fel a C30-ast, amelyet természetesen komolyabb fékek lassítanak. 

A különleges Volvót 19 colos kerekekkel és a Polestar versenyautóra hasonlító karosszériakiegészítőkkel látták el. Belül a teljes utasteret Alcantarával vonták be, emellett az eredeti elemek helyén versenyülések és négypontos övek találhatók. Az autót a tegnap kezdődött Gothenburg Motor show-n állítják ki.