Tolóajtó és plusz 22 centi

15 év után megújul a SEAT Alhambra. Az alapok továbbra is közösek a Volkswagen Sharannal, összesen 22 centit nyúlt az autó. 485 centis hosszúságával körülbelül akkora, mint egy Volvo S80. Szélessége kilenc centiméterrel haladja meg elődjét, amely kategóriájában többször is a legnépszerűbb modell volt hazánkban.

Az alapok a VW Sharannal közösek

Az alapok a VW Sharannal közösek


Talán a legfontosabb újdonság az oldalsó tolóajtó, ami megkönnyíti az autó használatát, az új ülésrendszerrel együtt. Kivehető középső és hátsó ülések helyett az új modell ülései a padlóba hajthatóak.

Kivehető helyett lehajtható ülések

Ennek előnye a rugalmasság, hátránya az összehajtott ülések helyigénye miatt csökkenő maximális csomagtér. Míg az első Alhambra 22 centivel rövidebb kasztnijában 2610 liternyi hely maradt kivett ülésekkel, az új maximuma 2297 liter.

A Forddal kezdték

1995-ben jöttek ki a hármasikrek

1995-ben jöttek ki a hármasikrek


Anno az első generáció még a Ford és a Volkswagen közös egyterűprojektjének eredménye volt, ennek keretében a Galaxy, a Sharan és az Alhambra is Portugáliában készült, ugyanabban a gyárban.

Modellfrissítés az ezredfordulóra

2000-ben egy alapos modellfrissítés következett, de a teherautósan, közel vízszintesen álló kormányon kívül a csupán háromcsillagos törésteszten is látszott a konstrukció öregsége.

5+2 kivehető ülés volt az első generációban

5+2 kivehető ülés volt az első generációban


A Ford később kiszállt, saját maga fejlesztette ki a Galaxy utódját és bedobta mellé a különös okokból Év Autójának megszavazott S-Maxot. A VW-konszern egy ideig nem tudta, mit kezdjen a nagy egyterűekkel, amelyek iránt a piaci igény egyre csökken.

Visszaszorulóban

A Renault például nemrég elhalasztotta a készre fejlesztett Espace-utód piaci bevezetését, mert magas szén-dioxid-emissziójuk miatt a jövőben egyre nehezebb lesz eladni ezeket az autókat. Végül a sürgetőbb feladatok mellett a nagy egyterűk leváltására is akadt kapacitás, a Sharan idén Genfben volt először látható.

Kivehető helyett a VW konszern padlóba hajtható ülések mellett döntött

Kivehető helyett a VW-konszern padlóba hajtható ülések mellett döntött


Viszont az üléseknek nem kell helyet találni a garázsban vagy otthon, sokkal könnyebb padlóba hajtani őket, mint kiszerelni.

Integrált gyermeküléssel

Lényeges előnyük, hogy végig velünk vannak, akkor is, amikor a kredencet kiraktuk és ismét utasokat vinnénk.

Felárért integrált gyermekülés rendelhető, amelyet a középső sor ülései rejtenek.

Új SEAT Alhambra: mi tartott 15 évig? 1

További képek a galériában

140-200 lóerős motorok

Végre nem teherautósan áll a kormány

Végre nem teherautósan áll a kormány


A motorok teljesítménye 140 és 200 lóerő közötti. Szívómotor egyáltalán nincs, a feltöltés mellett modern idők jele, hogy az összes benzines és dízelmotor közvetlen befecskendezéses. A benzines TSI-k közül az alapmodell 150 lóerős, a kétliteres turbómotor 200 lóerős.

A kétezres TDI kétféle teljesítménnyel jön, lesz 140 és 170 lóerős verzió. Előbbivel a szabvány szerinti átlagfogyasztás 5,5 liter százon, ami kilométerenként 143 grammos szén-dioxid-emissziót jelent.

Még idén befuthat

140 és 170 lóerős dízelmotor lesz hozzá

140 és 170 lóerős dízelmotor lesz hozzá


A fogyasztást stop-start rendszer és mozgásienergia-visszanyerés csökkenti. Utóbbi lényege, hogy gázelvételkor vagy fékezéskor a mozgási energiából nyert árammal tölti az akkumulátort.

Ezzel némileg tehermentesíthető a motor a generátor hajtása alól, csökkentve a fogyasztást. Normál esetben a fékezéskor felemésztett mozgási energiából egyszerűen csak hő lesz, fűtjük vele az utcát.

Magyarországon az új Alhambra értékesítése várhatóan az utolsó negyedévben kezdődik.