Az amerikai Jeff Koons április 6-án bemutatta a BMW Art Car kollekció 17. darabjának előzetes látványterveit. Az úgynevezett “kisajátítási művészet” vezető alakja egy BMW M3 GT2 modellt alakít át, majd az autó indul a júniusi, Le Mans-i 24 órás versenyen.

Jeff Koons és Mario Theissen BMW motorsport igazgató az M3 GT2-vel

Jeff Koons és Mario Theissen BMW motorsport igazgató az M3 GT2-vel


Ezen a megmérettetésen vettek részt annak idején a Frank Stella és Andy Warhol által készített autók is, amelyek közül az utóbbi a tervek szerint júniusban Budapesten is megtekinthető lesz.  

Jeff Koons június elsején, a Francia Kortárs Művészetek Múzeumának is helyt adó, Pompidou Központban mutatja majd be a végleges alkotást, csakúgy, mint azt Roy Lichtenstein tette saját Art Carja esetében 1977-ben. Koons New Yorkban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy autója sokat merít majd a hagyományos versenyautó-festésekből, és tervezésének központi elemei a sebesség és a fénycsóvák lesznek.

Alexander Calder autója 1975-ből

Alexander Calder autója 1975-ből


A BMW 35 éve biztosít járműveket neves kortárs művészek részére, akik ezeket egyéni stílusukban formálják műalkotássá. A BMW Art Car kollekció jelenleg 16 autóból áll, és többek között a párizsi Louvre-ban, illetve a New York-i Guggenheim Múzeumban is bemutatkozott már.

A BMW hagyományosan sikeres szereplője a hosszú távú versenyeknek, amelyet számos győzelem bizonyít a világ különböző pályáin. A legközelebbi ilyen megmérettetést május 15-16-án, a németországi Nürburgringen rendezik, ahol rajthoz áll a BMW Magyarország versenycsapata, a BMW Team Hungary with EfficientDynamics is.