A versenyt szervező A.S.O. döntése alapján 2011-ben újból Buenos Airesből rajtol a Dakar-rali. Hivatalosan ugyan várják még az argentin kormány levelét, de gyakorlatilag a verseny minden részletét tekintve megállapodtak már Argentínával és Chilével.

Az A.S.O. döntésében nagy szerepet játszott a biztonság, amely a francia menedzsment szerint még mindig nem egyértelmű Afrikában, ráadásul a tervezett útvonal három észak-afrikai országa – Tunézia, Líbia és Egyiptom – közül Líbia hozzáállása sem volt százszázalékos. Mint ismeretes 2008-ban terrorfenyegetés miatt elmaradt a Dakar-rali.


A szervezők megvizsgálták egy esetleges Dél-Afrika-Namíbia-Angola területén haladó verseny lehetőségét is, de a sok nemzeti park miatt szinte lehetetlen több ezer kilométeres egybefüggő területet találni.

Így aztán 2011-ben újból Argentínában és Chilében rendezik meg a világ legnehezebb tereprali versenyét a 2009-ben és 2010-ben megismert útvonalhoz hasonló terepen.

Az A.S.O. hivatalos bejelentése jövő hét elejére várható, miután az aláírt dokumentumokat megkapják Argentínától.

Forrás: Dakar.hu