Kimi Räikkönen első citroënes ralijának vágott neki a hétvégén otthonában, a finn bajnokság Arctic Lapland raliján, de a dolog nem indult a legjobban.

A délben elrajtolt versenyből a volt F1-bajnok mostanra már ki is pottyant, ugyanis Citroën C4 WRC-jével hiába maradt el alig öt másodperccel rutinos csapattársa, Dani Sordo mögött, egy jobbos kanyarban kisodródott és olyan erővel csapódott a fának, hogy az ki is dőlt – közölték a szervezők.  

Sem Räikkönen, sem navigátora, Kaj Lindström nem szenvedett sérülést, az autót a nézők segítségével visszatették az útra és be tudták vinni a szakasz végig, ahol Citroën szerelői jó 20 perc alatt kicserélték a kasztni orrát és hátsó részét, valamint a hűtőt, újra versenyképes állapotba hozták a C4-est. A balesettel, majd a késői célba érés miatti büntetéssel Räikkönenék jelentős, több mint másfél órás hátrányt halmoztak fel.

A finn pilóta egyébként épp egy éve ugyanezen a versenyen vágott neki első hivatalos ralijának, de akkor baleset miatt búcsúzott.