A tavaly évközben elfogadott törvény értelmében január elsejétől megváltozott a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megszokott menete.  A kötelező biztosítás egy éves érvényességét így már nem január első napjától, hanem a megkötés időpontjától számolják.

Néhány egyéb módosítást is tartalmaz a törvény. A korábbi évektől eltérően 2010-től már nem január végéig, hanem március 1-ig kell befizetniük első díjukat új biztosítójukhoz, a biztosítót váltott autósoknak.

Az új törvény rendelkezései miatt a közúti ellenőrzés gyakorlata is változik. Az ORFK sajtóosztályának tájékoztatása szerint a rendőrség a biztosítás megkötéséről szóló igazolást a korábbi 30 nap helyett 60 napig, azaz tavaly biztosítót váltó autósok esetében, idén március elsejéig fogadja majd el önálló igazoló dokumentumként.

Rendszám alapján kérik majd le az adatokat


Újdonság, hogy a rendőrség jövőben a közúti ellenőrzések alkalmával elsősorban a Központi Gépjármű Nyilvántartásból fogja rendszám alapján lekérni a biztosítási adatokat és a fedezet fennállására vonatkozó információkat. Amennyiben a központi adatbázis szerint az autósnak nincs érvényes biztosítása, a helyszínen továbbra is lehetősége lesz igazolnia biztosításának érvényességét.

Mostantól nem lesz jó váltani?

Még úgy 5-6 évig minden bizonnyal megmarad az év végi kampány, hiszen sokkal több lesz a tulajdonosoknál maradt autók száma, a gazdát cserélt járművekéhez képest. De a változás mégis arra ösztönzi a biztosítókat, hogy bátrabban emeljék áraikat. Az ügyfelek – kötelező díjak összehasonlítása iránti – érdeklődése a kampányok hanyatlásával arányosan csökken majd.

Míg tavaly novemberben 25 ezer forintos átlagdíjon köthettük meg a kötelező biztosítást autóinkra, a kampány végeztével ez az ár 41 ezer forint fölé emelkedett! A több mint 50%-os díjemelkedés egyik pillanatról a másikra következett be, mivel január 1-től már nem vehetők igénybe az úgynevezett kampánykedvezmények, illetve több biztosító is más tarifát alkalmaz az évközi kötésekre.

A hazai biztosítók mintegy fele olcsóbb tarifát alkalmazott az elmúlt kampányban, mint a kampányon kívül, emiatt az év közben létrejövő és általában az autószalonokban megkötésre kerülő szerződések díjai jelentősen magasabbak lesznek, mint a kampányos kötések díjai.

A Biztosítás.hu szerint, a kampány megszűnésével az árak egyértelmű és jelentős emelkedése várható, mely ellen az autósok úgy tudnak védekezni, ha a díjak iránti folyamatos érdeklődésükkel továbbra is versenyre kényszerítik a biztosítótársaságokat.

forrás: Biztositas.hu