A tavalyi világpremier után Detroitban is kiállította az Audi az új A8-at, amellyel kapcsolatban egy bejelentést is tartogatott a gyár. Ezek szerint márciusban, a Genfi Autószalonon lesz látható a limuzin benzines-elektromos kivitele, a hírt Rupert Stadler, az Audi igazgatótanácsának elnöke kürtölte világgá.

Nem kellett sokáig várni a megerősítésre sem, John de Nysschen, az Audi America igazgatója is beszélt az új modellről. Szavai szerint szó sem lehet holmi félhibrid rendszerről, a benzines-elektromos A8 a Toyota Priuséhoz hasonló párhuzamos hajtásláncot kap.

Ennek megfelelően korlátozott ideig az elektromotor önállóan is képes lesz mozgatni az autót, azt azonban nem árulták el, hogy pontosan milyen kombinációjú hajtáslánc készül. Az Audi úgy véli, határozott nemet kell mondani azokra a technológiákra, melyek nem segítenek a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás jelentős csökkentésében, a németek zsákutcának tartják a félhibrideket.

Egyelőre csak tanulmányként mutatkozik be Genfben az A8 hibrid, idén azonban megismerhetjük a márka első szériagyártású benzines-elektromos modelljét, a Q5 Hybridet.