Miután a Forma-1-ben nem keresett vagy talált magának helyet a Ferraritól való elküldése után, Kimi Räikkönen hobbiját komolyra fordította, és 2010-re a Citroën junior WRC-csapatához szerződött. A finn rali-vb-s idénye február 12-én indul a svéd fordulóval, de már a január utolsó hétvégéjére eső, a finn bajnokság részét képező Arctic Lapland ralin is részt vesz bemelegítésként.


Räikkönen azonban oda sem akar felkészületlenül érkezni, a pilóta már ezen a héten megkezdte az ismerkedést az új autójával, Franciaországban, Satoryban tesztelt a Citroën C4 WRC-vel.

Nagyon várja a versenyzést

Nagyon várja a versenyzést


“Nagyon élveztem az első komoly találkozást a csapattal! Jó volt kipróbálni különböző dolgokat, igazán kíváncsian figyeltem, hogyan reagál az autó a beállításokra. Most már tényleg alig várom, hogy újra a C4-es volánjához ülhessek” – mondta a finn, aki nagyjából 50 kilométert teljesített a murvás tesztpályán.

A 2007-es F1-bajnok azért nem szakad el teljesen a Forma-1-től sem, ha minden igaz, felbukkanhat a szezonnyitón, a Bahreini Nagydíjon, amelyre a szervezők szeretnék meghívni az összes élő F1-bajnokot, és a pilóta azt is megemlítette nemrég, hogy elnéz majd a Monacói Nagydíjra is.