Nyolc napon és hét szakaszon van túl már a 32. Dakar-rali mezőnye. A szombati pihenőnap előtt a versenyzők az eddigi leghosszabb mért szakaszt teljesítették: míg csütörtökön a chilei Antofagastából Iquiqébe csak 418 kilométeren pörgött a stopper, ma az ellenkező irányba már pontosan 600 kilométeren versenyeztek az órával.

A motorosoknál a korábbi kétszeres győztes, Cyril Despres ismételte a tegnapi győzelmét. De nem is akárhogy. A francia motorjában ugyanis eltört a lengéscsillapító, így a motoros karja és nyaka elképesztő terhelésnek volt kitéve. Jól jön majd a szombati pihenőnap.

Mögötte a címvédő, a szintén KTM-mel versenyző spanyol Marc Coma bő félperces lemaradással ért be, míg a harmadik legjobb a yamahás David Fretigné lett, ötperces hátránnyal. Coma nagyon igyekszik, a korábbi időbüntetése és műszaki hibája miatt egészen a 14. helyig csúszott vissza, de azóta száguld. Most már a második, de nagyon messze van az összetettben vezető Despres-től, több mint egyórás hátrányt tudhat magáénak. Coma mögött negyedórányira a portugál yamahás, Helder Rodriues áll a harmadik helyen.

A VW-k egymás között döntik el

A VW-k egymás között döntik el


Az autósoknál kezd megszilárdulni a Volkswagen fölénye, bár a két keréken korábban hatszor, Mitsubishi Pajeróval pedig háromszor diadalmaskodó, idén BMW-re átnyergelt Stephane Peterhansel nagyon igyekszik belezavarni a képbe. A mai szakaszt a VW-s katari, Nasszer Al-Attiyah nyerte, az idei viadalon másodszor ért be elsőként a nap végén.

Mögötte három és fél perccel érkezett Peterhansel, a harmadik legjobb pedig egy másik ralis legenda, Carlos Sainz volt, ő és navigátora, Lucas Cruz bő négy perccel követte Al-Attiyahot. A negyedik helyen szintén egy VW Race Touareg ért be a Miller-Pitchford párosnak köszönhetően.

Sainzék mai teljesítményükkel megőrizték összetettbeli elsőségüket, és a további két dobogós helyen is a Volkswagenek, Al-Attiyah és Miller autói állnak. Ha nem történik valami rendkívüli, a végső győztes közülük kerül majd ki, mert a különbség csak 11-11 perc az első, a második és a harmadik között, Peterhansel azonban már kétórás hátránnyal ötödik.

A Cár csak megy és megy

A Cár csak megy és megy


A kamionoknál nincs meglepetés. Szokás szerint Vlagyimir Csaginék voltak a legjobbak, a tavalyi címvédő, a szintén kamazos Firdausz Kabirov triója pedig hűségesen követte a “Cárt”. Intő jel is van azonban, a harmadik élmenő orosz járgány, Margyejev Kamaza csúnyán elakadt, így cseh Martin Macek vezette Liaz a harmadik igaz, több mint egy órás hátránnyal.  

Csaginnak ez az 53. szakaszgyőzelme, ami megegyezik Peterhansel rekordjával. A verseny végéig biztosan nagyot csatáznak majd az elsőségért.

EREDMÉNYEK:

A Dakara-rali részletes eredményei EZEN A LINKEN érhetők el.

A hetedik szakasz legjobbjainak eredményei

Autók

1. Al-Attiyah – Gottschalk (QAT), Volkswagen 05:41:29
2. Peterhansel – Cottret (FRA), BMW +00:03:29
3. Sainz-Cruz (ESP), Volkswagen + 00:04:21

Motorok

1. Despres (FRA), KTM 06:34:14
2. Coma (ESP), KTM +00:00:29
3. Fretigne (FRA) Yamaha, +00:05:00

Kamionok

1. Csagin-Szavosztin-Nyikolajev (RUS), Kamaz 06:50:20
2. Kabirov-Belyaev-Mokeev (RUS), Kamaz +0:25:35
3. Macik-Kalina-Bervic (CZE), Liaz +01:39:22

Az összetett állása hat szakasz után:

Autók

1. Sainz-Cruz (ESP), Volkswagen 26:21:23
2. Al-Attiyah-Gottschalk (QAT-GER), Volkswagen + 00:11:03
3. Miller-Pitchford (USA-ZAF), Volkswagen + 00:22:06

Motorok

1. Despres (FRA), KTM 28:10:13 
2. Coma (ESP), KTM + 01:06:50
3. Rodrigues (PRT), Yamaha + 01:20:08

Kamionok

1. Csagin-Szavosztyin-Nyikolajev (RUS), Kamaz 30:06:14
2. Kabirov-Beljajev-Mokajev (RUS), Kamaz +01:03:46
3. Van Vliet-Vaanholt-Van Veenendaal (NLD), GINAF +05:47:00