2007 óta nem az autó súlya, hanem teljesítménye után kell gépjárműadót fizetnünk. Akinek nagyon erős autója van, az külön “büntetőadót” fizet januártól, az “egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adónak” köszönhetően.

Az éves adót az autó életkora és a motor teljesítménye alapján számolják ki. Ennek mértéke a gépkocsi életkora szerinti 0-3. naptári évben 345 Ft/kilowatt, a 4-7. naptári évben 300 Ft/kilowatt, a 8-11. naptári évben 230 Ft/kilowatt, a 12-15. naptári évben 185 Ft/kilowatt, a 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140 Ft/ kilowatt.

Ugyanakkor a plusz luxusadót is ennek alapján kell majd fizetni. Ennek a mértéke 125-175 kilowatt (168-235 LE) között a teljesítményadó kétszerese, 175-200 kilowatt között 2,5-szeres, illetve háromszorosa 200 kilowatt (268 LE) felett.

Utóbbi adónál 50 százalékos adókedvezmény illeti meg: az elektromos és a hibrid hajtású személygépkocsikat, illetve egy személygépkocsija után ugyanilyen kedvezményt kap az, aki szülőként, nevelőszülőként, örökbefogadó szülőként háztartásában 3 vagy annál több gyermeket nevel.

Társlapunk, az FN.hu készített egy kalkulátort, amellyel kiszámolható, kinek mennyit kell fizetnie autója után. IDE kattintva érhető el az alkalmazás.