2010.01.01. 14:00

Szöveg: Horváth Zsolt

23 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

2009 legdurvább gyorshajtója

Kulcsszavak: autóbaleset, baleset, gyorshajtás, rendőrség
hirdetés


Túl vagyunk 2009-en, amely közlekedésrendészetei szempontból jól sikerült, hiszen a remek 2008-as idényt is megfejelve tovább csökkent a közúti közlekedési balesetben elhunytak száma. Utoljára a 60-as években szedett csupán ennyi áldozatot a közlekedés, persze a tökéletestől még messze vagyunk.

2009. október az év fekete hónapja volt, 85-en vesztették életüket, október 12-én egy nap alatt 95 fő sérült meg közlekedési baleset következtében. 2009. évben 66 szerencsés napot mondhatunk magunkénak, ezeken a napokon senki nem vesztette életét a magyar utakon. (2008. évben ez a szám 49 volt).

Az egy eljárásban kiszabott legmagasabb közigazgatási bírság összege idén 8 400 000 forint, amit a járművezető vezetési- és pihenőidejére, valamint magára a menetidő-készülék használatára vonatkozó rendelkezések megsértése miatt szabott ki az illetékes hatóság. A legnagyobb bírságot, egy társas vállalkozással szemben indított közigazgatási eljárás nyomán szabták ki: 130 000 000 forint büntetést kellett fizetnie a jogszabályokat megsértő cégnek.

300 000 forint összegű közigazgatási bírságot a kérdéses tárgyévben először az a motorkerékpáros érdemelte ki, aki 100 km/h helyett 229 km/h-val közlekedett járművével.

Az év gyorshajtó rekordere 130 km/h helyett 283 km/h sebességgel száguldozott. Ez nem volt más, mint egy 507 lóerős BMW M6, amelyet októberben fotóztak le az M3-as autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszán. A bírság ez esetben is 300 ezer forint.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

23 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 23)

kovacsbéci - 2010.01.07   02:12

Az illetőnek nagy neve van az autóépítő szakmában, azért bíztam rá a kocsimat. Előtte érdeklődtem egyéb helyeken is (pl. oct), ott volt szó arról az összegről, amit kapásból kiröhögtem hogy ugyanmár mire fel?! És igen, azt kell megfizetni, hogy egy másik vezérlő ablakot nyisson... :)

ballac86 - 2010.01.06   23:13

Szerintem ez csak féligazság. Így már, hogy a chipelős fazon mondta elhiszem, csak... Szerintem azután egy kattintás, hogy belépett a motor vezérlőszoftverébe. Csak hát azt is meg kell fizetni, amíg eljut odáig.

kovacsbéci - 2010.01.06   19:11

amikor az autómat chipelték, ott mondta a figura hogy ennyiből áll. nekem is kilövette a korlátozást. Az OCT meg a többi húgy ezért elkér 80 ezret ha minden igaz... hogy a hamann ezt hogy oldja meg, nem tudom, tőlük eddig csak optikai kiegészítőket rendeltem, a chipet nem onnét. aztán jött a G9 blokkoló, hogy a farok rendőr hiába próbáljon bemérni.

d4h - 2010.01.06   00:05

Mégis mi értelme itt mutogatni ezt a senkiházit? Ezeknek már az is dicsőség ha felkerülnek a gyorshajtási listára! Kifizetik a nevetséges 300 ezret,és jövő héten ugyanennyivel mennek! Miért nem lehet az ilyentől bevonni a jogsiját, és 5 évre lecsukni, hogy gondolkodhasson egy kicsit, mielőtt ártatlan embereket öl meg mert azt hiszi hogy rá nem vonatkozik semmi? Az ilyen bunkók miatt tartunk ott, ahol.. meg az ilyen "szankciók" miatt.

ballac86 - 2010.01.05   06:01

kovacsbéci! Ha csak ennyi a sebességkorlátozás kiiktatása, akkor a Hamann tuningcsomagjaiban miért van benne? Nem feltételezik a tulajról, hogy egyedül is képes rá?

További 18 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr Az utolsó helyről rajtol a leggyorsabb ralis Ford-előny a Görög-rali időmérőjén Continental tesztpálya
Rockerek és madarak a Lotusnál Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó