Jövő tavasszal, az autóiparban hosszúnak számító idő, kilenc év után búcsúzik a jelenlegi Volvo S60. A 2010-es Genfi Autószalonon mutatja be hivatalosan utódját a svéd gyártó. Addigra azonban már minden részletet ismerhetünk a kocsiról, a Volvo meg is kezdte a csepegtetést.

Ma közreadta a gyár az első hivatalos fotókat a járműről. Ami azonnal szembeötlő, hogy az új S60 nagyon hasonlít az év elején kiállított tanulmányra. Azt például, hogy a koncepciónak nem volt B oszlopa, úgy emelték át, hogy a szériamodellen feketére festették ezt a részt.

Az autó elődjéhez képest kupésabb formát kapott, amit a karosszéria felosztása is erősít. Arányaiban hosszabbnak tűnik a motorháztető, miközben rövidebb a csomagtérfedél, s az utascella hátrébb került. Hasonló a 3-as BMW profiljához.

“A vadonatúj Volvo S60 úgy néz ki, és olyan vezetni, mint semelyik más Volvót korábban, és az autó technológiája segít, hogy a vezető nagyobb biztonságban és magabiztos legyen a kormány mögött” – mondta Stephen Odell, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója.  

Kupés formát kapott

Kupés formát kapott


“A vevők ebben a szegmensben érzelmi vonzást, sportos formát, dinamikus vezetési tulajdonságokat akarnak. Az S60-nak mindez megvan. Meggyőződésünk, hogy az egyik legerősebb versenyző lesz” – tette hozzá Odell.

Persze nem a Volvo lenne, ha nem rukkolnának elő valami biztonsági újítással. Az új S60-as már nemcsak az utasokra figyel, de az autón kívül levőkre is. Az új gyalogos védelmi rendszer

Egyelőre a műszaki tartalomról nem árultak el más részletet, de biztos, hogy az autóba bekerül a tanulmányban is alkalmazott, 1,6-os motor. A közvetlen befecskendezéses turbómotor 180 lóerős volt, de a Start&Stop funkcióval párosítva csupán 5 litert fogyasztott. A teljesítmény bizonyosan tartható, a fogyasztás várhatóan magasabb lesz,

Bár az autó bemutatója már márciusban megtörténik, az első tulajdonosok valószínűleg csak jövő ősszel vehetik át autóikat, tekintve, hogy a gyártás csak nyáron indul. A kocsit Belgiumban, Ghentben szerelik majd össze.