Olyasmit találtunk, ami minden jóérzésű hazai autókedvelő lelkét megmelengeti. Tuningolt Lada!

Egyelőre nem sokat tudni a képeken látható szörnyetegről, de az a kevés is igen beszédes. A volt keleti blokk járműveinek turbósítására szakosodott Gladkov szervizben készült a járgány. A “Spártai” néven futó gépsárkány alapját egy 2105-ös, tehát az első kocka Lada adta.


Azután, hogy a kocsit teljesen lecsupaszították, masszív merevítést építettek be, ami azért kell, mert az eredeti 1,3-as karburátoros blokk helyét egy Nissan Skyline-ból származó 2,5 literes hathengeres motor vette át.

A turbófeltöltős erőforrás alaphelyzetben 250 lóerős, tehát nagyjából négyszer annyi, mint az eredeti orosz. Ugyanakkor látszik, hogy nem maradt érintetlen, a kocsi orrába beépített intercooler és a nagy Garrett turbók igencsak árulkodóak.


A komoly teljesítmény miatt teljesen új hajtást, és futóművet építettek a Ladába, amely könnyebb is mint széria testvérei, miután az utastérbe nem építettek vissza túl sok mindent, most egy versenyautóéra emlékeztet. Amellett, hogy kiszélesítették a sárvédőket és hatalmas spoilert formáztak a csomagtérajtóra, a legérdekesebb, hogy kupévá alakult át a szedán. Kivágták a B oszlopot, majd hátrébb szerelték, miközben megnyújtották az első ajtókat.

Még több ilyet!

A Top Gear is kezelésbe vett egy Ladát, az eredmény lentebb: