Idén még nem volt győzelem

A jövő a repülő autóké

A jövő a repülő autóké


112 futam, azaz 2002 eleje óta a Ford mindig ott van a pontszerzők között a rali-világbajnokságon. Fantasztikus rekord, amely bizonyítja a Focus WRC megbízhatóságát. Ugyanakkor, míg 2006-ban és 2007-ben nyolc alkalommal is győzelmet ünnepelhettek, és tavaly is jó párszor nyertek, idén eddig valahogy nem jött ki a lépés a Fordnak. Az a francia gyerek (Sebastien Loeb) ötször vitte el előlük a pálmát.

Nem véletlen, hogy a csapat győzelmi kényszerbe került. “Elég nehéznek tűnik a helyzet. Még nem adjuk fel a bajnokságot. Futamot kell nyernünk” – mondta Malcolm Wilson csapatfőnök múlt héten csütörtökön, a Szardínia-rali előtt, amikor személyesen találkoztunk vele, köszönhetően a Ford meghívásának.
 

A Ford a raliban

Matthew Wilson minden szerelőjének megköszönte a verseny után

Matthew Wilson minden szerelőjének megköszönte a verseny után


Immár hetven éve, hogy különféle modellekkel a Ford folyamatosan részt vesz raliversenyeken. Az 1930-as években még V8-as motorokkal nyert, majd később a hathengeres volt a sláger.

Ma a négyhengeres turbómotor a Focus WRC versenyautók lelke. Egyéni világbajnoki címet Björn Valdegard (1979) és Ari Vatanen (1981) szerzett Forddal. A konstruktőri világbajnoki címet 1979-ben, 2006-ban, 2007-ben hódította el a Ford. Az autógyártó a ralisport második legtöbb futamgyőzelmével büszkélkedhet, 69-et tudhat magáénak.

A Ford raliautóit a csapatvezető tulajdonát képező M-Sport építi és versenyezteti hosszú ideje, nagyjából évi 150 millió eurót elköltve. Sokszor hallani, hogy családias a hangulat egy-egy csapatnál, de itt ez szó szerint igaz. Hiszen Wilson felesége, anyukája, anyósa is besegít a versenyeken, ha kell, mosogatnak a konyhán. A Ford második számú csapatánál, a Stobartnál pedig az egyik pilóta a vezető fia, Matthew Wilson.

Közvetlenek a Fordos srácok (Malcolm Wilson (b.) és Jari-Matti Latvala)

Közvetlenek a Fordos srácok (Malcolm Wilson (b.) és Jari-Matti Latvala)


Malcolm Wilsontól beszélgetésünkkor megtudtuk, hogy a verseny előtt a korábban a szintén a rali-vb-n szereplő Markko Märtinnal teszteltek, akitől nem gyorsaságot vártak el, hanem konzekvens vezetést.

Mindig ugyanott kellett váltania is, hogy mérhető legyen a különbség. Azt már az egyik versenyző, Jari-Matti Latvala tette hozzá, hogy az új futómű várhatóan még gyorsabbá teszi a Focusát.

Egyedül McRae nullázta le a Focust

A fiatal finnek szüksége is van a jó eredményekre, hiszen az utóbbi versenyek után többen már elküldték volna a csapattól. Bár elképesztően gyors, tempója sokszor bajba sodorja: jó pár hibát elkövetett. Portugáliában például bemutatta az évad bukását is. Hihetetlen, de a versenyzők sérülés nélkül megúszták.

Latvala horror bukása:


 
Bár az autó szinte a felismerhetetlenségig összetört, ne higgyük, hogy a kukában végezte. Wilson elárulta, eddig pályafutásuk során mindössze egyetlen kasztnit dobtak ki: a McCrash-nek becézett Colin McRae-nek sikerült nullára írnia az autót. A finn kocsiját viszont újjáépítik, a futómű bekötési pontok a helyükön maradtak.
 

Újjáépítik a kocsit

Újjáépítik a kocsit


Latvala ugyanakkor elmondta, örül, hogy a rossz évkezdet ellenére a csapatvezető bizalmat szavazott neki. A baleset után rögtön újra autóba ültette. Wilson viccesen mondta, hogy Latvala lehet az egyetlen pilóta, aki azzal hívja fel a főnökét, hogy ‘bocsánat, nem akartam a leggyorsabb lenni’ – miután a következő futamon megint gyors volt.

A Szardínia-rali egyébként a finn egyik kedvence, mert ott sok múlik a pilótán. Rengeteg kő van az úton és mellette, maximális koncentrációt igényel a vezetés.

Kettős Ford-győzelem Szardínián

Nem volt rossz döntés megtartani Latvalát, mert a Ford magabiztos kettős győzelmet szerzett a 2009-es Szardínia-ralin. A versenyt az elejétől vezető Jari-Matti Latvala-Miikka Antilla páros nyerte, míg a teljes sikert a háromnapos száguldás után 29,4 másodperccel csapattársaik mögött érkező Mikko Hirvonen és Jarmo Lehtinen tette teljessé a Ford sikerét. Utóbbiak eredményét az a tény teszi kiemelkedővé, hogy mindketten lázasan versenyeztek.

Latvala nem úszta meg szárazon

Latvala nem úszta meg szárazon


A 2008 februárjában Svédországban elért győzelme után ez Latvala második WRC-s sikere, amely újraindíthatja karrierjét. A Focus 113 futam óta pontszerző és újra tudott győzni is.

A versenyen Sebastien Loeb volt a harmadik leggyorsabb, de végül helyet cserélt az addig negyedik Petter Solberggel. A francia ás navigátora ugyanis kétperces büntetést kapott, mert egy defekt miatti kerékcserénél Daniel Elena a még mozgó autóban kikapcsolta az övét.

Nem maradt el az ünneplés sem, a pilótákat jó pár üveg pezsgővel fogadták a szervizparkban, de nem megitták, hanem egymásra locsolták.

Bár a csapatnál többen is megjegyezték, hogy szerencsét hoztak a magyarok, a mi szurkolásunk mellett van közvetlen magyar segítője is a Ford-csapatnak. A második oldalon beszámolunk a belső emberről.


A Szardínia-ralin lépten-nyomon magyar hangot hallottunk. A nézők és a fotósok között is találkoztunk honfitársainkkal, míg az N-csoportos mezőnyben rajthoz állt a Mayer Gábor-Tagai Róbert duó. Nem meglepő, hogy a szervizparkban sem kellett sokat várnunk a magyar szavakra. Amellett, hogy kisebb, Suzukival induló csapatoknál is dolgoznak magyarok, a Ford gyári csapatában is találtunk egy hazánkfiát.

Nyergesújfaluból a WRC-k közé

A Mayer-Tagai duó abszolút 26. lett

A Mayer-Tagai duó abszolút 26. lett


A cikk címe ordas csúsztatás ugyan, de igaz! Íme a történet: Szabó Attila Nyergesújfaluról csöppent a világot körbeutazó gárdához, úgy, hogy korábban még repülőn sem ült. A 28 éves fiatalember kamionosként dolgozott, amikor önéletrajza alapján kiválasztották, majd 2006 karácsonya előtt próbamunkára hívták.

“Először a csapat bázisán, Angliában dolgoztam, matricáztam a kamiont, takarítottam. Később már kamiont vezettem, targoncáztam és azt hiszem, jól dolgoztam. Felajánlották, hogy kaphatok állást, de csak akkor, ha a teljes 2007-es évet vállalom” – mesélte.

Attila elmondta, hogy gyorsan változik a csapat összetétele. Kevesen vállalják, hogy akár három hónapig is távol legyenek, tavaly volt olyan időszak, amikor 79 napot dolgozott egyhuzamban, majd öt nap szünet, utána újra. A család emellett nem fér bele.

Végleg maradnék - mondta

Végleg maradnék – mondta


Cserébe viszont sokat utazhat, eljutott Mexikóba, Argentínába, Japánba. Új embereket ismert meg és megtanult angolul.

“Amikor ide kerültem, nem beszéltem a nyelvet, de az első megbeszélésen azt mondta a főnököm, hogy nem beszélgetni kell, hanem dolgozni” – árulta el. Mint kiderült, a 14 féle nemzetből származó csapat olyan kulcsfigurái, mint a versenyautók portugál főszerelői sem beszéltek korábban angolul.

Motorhome: nemcsak az F1-ben

Hazánkfia azonban helytállt, már megbecsült tagja a Ford ralicsapatának. Ő az első számú kamion, a motorhome vezetője. Ebben a járműben többek között irodák vannak, illetve a versenyirányítás és a mérnökök kapnak helyet. A csapat vezető szakemberei innen vezénylik a pilótákat, ahogy a Forma-1-ben a bokszutcában ülök.

Játék a számokkal:
130 646 kilométert repült átlagosan a tavalyi idényben minden Ford-csapattag
16 100 tál ételt szolgáltak fel a csapat bokszában 2008-ban
8000 adatot gyűjtenek az autó karosszériájában és motorjában elhelyezett szenzorok
3520 hotelszobát foglaltak a Ford-csapat tagjai számára a ralifutamokhoz kapcsolódóan
1000 db 33 cl-es ásványvíz fogy el a csapatnál egyetlen versenyhétvége alatt
1100 kilogramm csirkét készít el a csapat szakácsa
91 db Ford Focus WRC készült az M-Sportnál 1999 óta
43 napot teszteltek, francia, svéd, spanyol, brit, finn, német, görög és olasz pályákon
36 győzelmet szerzett a rali-vb-n a Ford Focus WRC 1999-es bemutatkozása óta
17 dobogós helyet szereztek a Ford pilótái 2008-ban
19 perc a legrövidebb idő, ami alatt a szervizponton váltót cseréltek a 2008-as WRC-n
16 különféle szoftvernek kell helyesen működnie, hogy a Focus WRC jól üzemeljen
6 kiegészítő lámpát szerelnek a versenyautóra, ha sötétben kellene versenyezni
3,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára aszfalton a Focus WRC
60 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométerenként versenytempóban a Focus WRC

A versenyzők rá bízzák a sisakjukat is

A versenyzők rábízzák a sisakjukat is

Attila

Attila a setup-csoport tagja, az ő munkájuk nem közvetlenül a versenyautókhoz, hanem a személyzethez, a vendégekhez kapcsolódik. Segít felépíteni a szervizparkot, de van feladata a konyhában és az étkeztetésnél is. Nagyon fontos a táborban a tisztaság, erre szintén figyelnie kell.

Számára nem péntektől vasárnapig tart egy ralifutam. Egy európai verseny esetében másfél héttel a verseny előtt indul el a kamionnal. A versenyhétvégét megelőző szombaton már a helyszínen van. A teljes tábor felépítése vasárnaptól szerdáig tart, akkora készülnek el, amikorra a versenyzők és az első újságírók megérkeznek.

A motorhome-ban irodák vannak

A motorhome-ban irodák vannak


Olyannyira megbíznak benne, hogy nemcsak a motorhome-ot bízták rá, de ő szállítja a csapatfőnököt, Malcolm Wilsont és feleségét, Elaine-t is. Amikor megérkeznek, értük megy a reptérre, ha tárgyalásra kell eljutni, ha este kedvük támad vendéglőbe menni, akkor is őt kérik meg. Cserébe viszont már szinte családtagnak számít.

“Most élvezem nagyon, ha lehetne, örökre maradnék! – válaszolt a jövőjét firtató kérdésre. “Egyelőre nem is gondolkodok azon, hogy legyen komoly barátnőm, családom. Nem is a pénzért csinálom. Imádom az egészet, pedig hajnaltól estig dolgozunk. Az egész Ford csapat egy nagy család, együtt hajtunk a sikerért” – mondta.

* Mondják, hogy a ralit szeretők, az abban dolgozók őrültek. Talán nem véletlenül?! Az M-Sport bázisa Cumbriában egy korábbi elmegyógyintézetben van.