Június 10-éig uniós pályázatot kíván benyújtani a Fővárosi Önkormányzat közösségi kerékpár-kölcsönző rendszer kiépítésére. A kabinet hétfői ülésén támogatta az erre vonatkozó szakmai előterjesztést.

A párizsi és bécsi mintára kialakítható rendszer a Nagykörút és a budai rakpart által határolt területen működne, mintegy 1100-1200 kerékpárral, átlagosan 300-500 méterenként elhelyezett 70-80 dokkoló állomással.

Ezeken a helyeken – előre beszerzett mágneskártyával – kaució és némi használati díj fejében kölcsön lehet venni az egyedi formájú és színű bicikliket, amelyeket azután a hálózat bármely más automatájánál vissza lehet adni.

A kialakítandó használati díjak rövid idejű használatra ösztönöznének, hogy biztosítható legyen a gyors forgási sebesség, a közösségi közlekedési jelleg. A beruházás értéke 1,32 milliárd forint, amelyhez 420 millió forint önkormányzati önrész szükséges. A kerékpárkölcsönző-rendszer a tervek szerint jövő nyártól üzemelne.

Hétfőn ugyanakkor arról is döntöttek a főváros vezetői, hogy idén nem okoznak mesterséges dugót Budapesten.