Az elmúlt évek során regisztrált pályaesemények értékelése és a közlekedésbiztonsági statisztikai mutatók alapján elmondható, hogy az útkategóriák közül az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb – derül ki az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közleményéből. A cég mérései szerint a hazai autópályákon gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon, ugyanakkor az egyes balesetek átlagosan súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb.
 
2008-ban kilenc százalékkal emelkedett a futásteljesítmény az ÁAK által kezelt gyorsforgalmi úthálózaton. A növekvő forgalom és a tavaly 80 kilométerrel bővült úthálózat ellenére a személyi sérüléses balesetek száma enyhe, egyszázalékos csökkenést mutat. Ha az összes, így az anyagi káros balesetet is vizsgáljuk, akkor közel 16%-os csökkenést figyelhetünk meg. A halálos kimenetelű pályaesemények száma 8 %-kal csökkent. Míg 2007-ben 37, 2008-ban 34 ilyen eset történt.
 
A balesetek kiváltó okait vizsgálva elmondható, hogy a korábbi évekhez hasonló a helyzet. Az első helyet továbbra is a figyelmetlen vezetés (24%), a másodikat a követési távolság be nem tartása (20%) foglalja el.

Mivel a halálos balesetek jelentős része akkor történik, amikor a járművek egymást utolérve ütköznek, ezért az autópálya-kezelő a jövőben nagyobb arányban kívánja használni a követési távolság betartására utaló figyelmeztető jelzéseket. Ennek egyik jeleként az M0-s autóút déli szektorában elektronikus torlódásveszélyre figyelmezető rendszert telepítenek az idei évben.