Nem valósul meg idén nyáron a mesterséges dugó Budapesten, az előterjesztő Ikvai-Szabó Imre elmondta, politikai támogatás nélkül nem érdemes nekikezdeni. Mint ismeretes, a fenti úr ötlete nyomán számos útszakaszon sávokat zártak volna le, hogy az így létrejövő dugó miatt az autósoknak ne legyen kedve kocsival járni.  

Viszont az ötlet hatalmas felháborodást váltott ki, még a politikus társak sem támogatták. Valahogy ők is úgy érezték, ahogy a józan paraszti ész diktálja, előbb szükség van elkerülő utakra, P+R parkolókra és a tömegközlekedés fejlesztésére, utána lehet az autósokat rávenni, válasszanak más közlekedési eszközt.

Hétfőn a főváros vezetése ugyan egyetértett azzal, hogy a belvárosban jelentősen csökkenteni kell az egyéni gépkocsi-közlekedés arányát, de ennek ellenére idén semmi sem lesz a mesterséges dugóból. A kabinet úgy döntött, hogy készüljön terv a buszsávok és kerékpárutak végleges kialakítására, valamint megvizsgálják a villamos visszahelyezésének lehetőségét az Erzsébet hídra és a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út tengelyre.