Ősszel mutatkozik be az új Astra, az Opel talán legfontosabb modellje. Ez azonban csak a kezdet, a következő években húsz új modellel bővül a német gyártó kínálata.

Jövőre ismerjük meg az Astra kombi. illetve háromajtós változatát, de szintén ugyanebben az évben érkezik az új Meriva is. Amellett, hogy 2011-ben kissé felfrissül a Corsa, akkor ismerjük meg a Zafira harmadik generációját és az Astra újabb, kupé-kabrió variánsát.

A smartnak is ellenfelet állítanak

A smartnak is ellenfelet állítanak


2012 a rétegmodellek éve lesz. Többek között megjelenik a Calibra utódja. Az Insignia padlólemezére épülő kupé összkerékhajtású változatban is elérhető lesz. Motorjait is az Insigniától örökli, az OPC-változat több mint 300 lóerős motort kap.

Szintén három év múlva mutatkozik be a Corsa szabadidő-autó változata és az Astra 4×4-es kivitele is. Ugyanekkorra várhat az Opel új elektromos autóinak megjelenése illetve az új Antara modell bemutatkozása is. A villanyautók egyike az Ampera, a másik pedig egy városi mini lesz.

2012 utánra tehető az Opel első sorozatgyártású üzemanyagcellás járművének bevezetése, de ekkor ismerjük meg a GT sportkocsi utódját is. Ha gazdaságilag rendbe jön az Opel, akkor négy év múlva újra lehet nagyautója a német autógyárnak.