Az eladási statisztikák alapján az európai középkategóriás modellek közül az Insignia a legnépszerűbb, 2009 első negyedévében ebből a modellből fogyott a legtöbb. Hogy a várakozási idő ne nyúljon a végtelenbe – és persze azért, hogy az újdonság varázsa okozta vásárlási hullámot is meg tudja lovagolni a gyár -, az Opel rüsselsheimi gyárában újabb műszakokat indítottak.

2009 első negyedévében az Insignia kategóriája legjobban fogyó autója

2009 első negyedévében az Insignia kategóriája legjobban fogyó autója


Az Opelnél nagyon büszkék az új zászlóshajóra, illetve az általa elért eladási adatokra is: “Az Insignia nagyon kedvező fogadtatásra talált, beleértve a klasszikus prémiummárkák által megcélzott vásárlói réteget is – mondta Alain Visser, a General Motors Europe Opel márkáért felelős alelnöke.

Jön a kombi

Az általunk már kipróbált Insignia Sports Tourer tovább lendíthet az Opel szekerén, hiszen az igazán csinosra sikerült kombi változat csak mostanában mutatkozik be Európa-szerte. Nem kell hozzá látnoki képesség, hogy megjósoljuk, valószínűleg ezt is szépen viszik majd.

Eddig a legjobban fogyó motor a kétliteres, 160 lóerős dízel, minden harmadik Insignia-vásárló ezzel rendeli autóját. A DVD-s navigációs rendszer nélkül alig adtak el Insigniát, de más extrák – az adaptív fényszóró vagy éppen az ergonomikus sportülések – is népszerűek a vásárlók körében.

Új családtag érkezik

Az Insignia család következő gyermekére sem kell sokáig várni, ugyanis az 5,2 literes fogyasztással és alacsony károsanyag-kibocsátással kecsegtető ecoFLEX modell előreláthatólag már a nyáron megérkezik.