A budapestiek 82 százaléka teljes mértékben vagy nagyon egyetért azzal, hogy minél több P+R parkolót szükséges létesíteni, s hogy ezzel lehet ösztönözni a közösségi közlekedés használatára az autósokat.

Ez is kiderül abból a felmérésből, amelyet a Szonda Ipsos végzett a Parking Kft. – a főváros parkolási stratégiáját kidolgozó cég – megbízásából. A 10 000 fős mintavételű kutatás arra kereste a választ, miként vélekednek a budapestiek a parkolási helyzetről.

A megkérdezettek 69 százaléka rendkívül fontosnak tartja, hogy mélygarázsok, parkolóházak épüljenek a város központjában. És 51 százalékuk kiáll az egységes (de drágább) parkolási díj mellett. A budapestiek 80 százaléka úgy véli, hogy a belváros egyes részeiről teljesen ki kell tiltani a teherforgalmat.

A Szonda Ipsos felméréséből kiderül az is, hogy a fővárosi autósok legnagyobb problémája a parkolás biztonsága és a parkolóhelyek száma. Ezzel 31-32 százalékuk rendkívül elégedetlen. A parkolás az V., VI. és a VII. kerültben élőknek okozza a legtöbb fejtörést. Tavaly közel 80 százalékuk úgy gondolta: szinte megoldhatatlan ez a probléma.

Az új parkolási koncepció legfontosabb elemei között szerepel a mozgássérült igazolványokkal történő visszaélések visszaszorítása, a parkolási díjak a BKV-jegyárakhoz igazított tarifarendszere, ami átlagosan 27%-os tarifaemelést jelent. Az előterjesztés tartalmazza a parkolási zónarendszerek átláthatóbbá tételét, azaz bővítését és egységesítését.